Katona Jozsef

Bank Ban


Скачать книгу

a királyné – —

      Gertrudis (belép).

      Ottó, no jőjj! látod, leereszkedek

      S magam jövök hozzád: de mondhatom

      Neked, hogy ez ma udvaromban az

      Ily esztelenkedések közt utolsó

      Fog lenni; mert azért, hogy a király

      Után való bánatjaimat kiverjem

      Fejemből, avagy téged hercegem

      Örvendezőbbé tégyelek – soha

      Jobbágyaim kedvéért nem áldozom fel! —

      Te holnap útazol! —

      Ottó (dörmögve)

      Csak célomat

      Érjem – ha a pokolba is – megyek.

      (El, Gertruddal.)

      Biberach

      Ej, ej, kegyelmes úr, vigyázz, vigyázz; mert

      Egy ily keszeg, sovány fiút az izmos

      Bánk bán – bajúsza egy végére tűz.

      (Utánok ballag.)

      ELSŐ SZAKASZ

      A mulatópalotának vendégszobája. Több asztalokon kész italok.

      Gyertyák égnek. Gyakor jön be néhány vendég, iszik, s ismét megy.

      Kívül táncmuzsika, mely hellyel-hellyel megszűnik.

      Mikhál egy asztalkánál szundikál.

      ELSŐ JELENET

      Simon (belép).

      Hm; hátha mégis úgy lehetne? Furcsa!

      (Meglátván Mikhált.)

      Ej, lássa bár az ember, e bizony

      Alszik megént! – No bátyám! ébredezz!

      Ki s be járnak emberek s reád mosolyogva

      Nézgélnek (Mellé ül.)

      Mikhál (felveti szemeit, s kezét nyújtja Simonnak).

      Ősz hajam vagyon Simon,

      Jó lelkiesméretem: azért biz én

      Nem gondolok velek.

      Simon

      De mégis, én —

      Velem csak fogsz ürítni egy pohárt?

      No – a bojóthi Mortundorfok! (Pohárt emel.)

      Mikhál (eszmélkedve, kezét mellére nyomja s sóhajt).

      Ah!

      Hazám! szerette jó hazám, Bojóth!

      De vége! Már nekik is – jó éjtszakát!

      (Felkapván az ezüstpohárt.)

      No, éljetek fenn ott, bojóthiak!

      Ott, ott van élet; itt csak éjtszaka. (Iszik.)

      Simon

      De hátha mégis úgy lehetne itt is?

      Mikhál

      Olyan csodálatos hangon felelsz.

      Simon, reménylesz? – ej, jó éjtszakát!

      Simon

      Nem gyötrelek, Mikhálom, hát vele.

      Még gyóntatómnak is csak esküvés

      Alatt nyilatkozhatnám ki; de

      Neked – neked Mikhál, nem: én atya

      Vagyok.

      Mikhál (feláll).

      Simon!

      Simon

      Tán kétségeskedel?

      Negyvenhat esztendősnél nem vagyok

      Több.

      Mikhál

      Oh Simon, nem hal ki a bojóthi

      Gróf-faj! spanyol hazánkba vissza kell

      Mennünk – csak ott kell a bojóthi fajnak

      Zöldelni —

      Simon

      Vagy Magyarországban. Magam

      Is gondolám már s elvégeztem azt,

      Hogy minden országból Bojóthra vinném;

      De itt nem aljasúl el a spanyol —

      Elég ha mindmegannyi jó magyar

      Háznépnek ők lehetnek törzsöki.

      Mikhál

      Ők?

      Simon

      Hét fiú.

      Mikhál (elszomorodva leül).

      De már ez csúnya tréfa.

      Simon

      Hallgass meg engem: tegnap estve a

      Vadászaton egy őzet kergeték,

      És – egy banyát találtam. Ő alig

      Látott meg engemet, s leroskadott

      Térdére és tudtomra adta, hogy

      Feleségem immár megszült. Szinte el —

      Indultam; amidőn hatot felém nyujt.

      “Óh, légy kegyelmes (úgymond) asszonyodhoz

      Ő egykor egy szegény koldús személyt

      Elkergetett magától s becstelennek

      Nevezte, mert kettős szülöttje volt:

      Hogy most az istenség adott hetet

      Neki, nyomban emlékébe jött az, amit

      Mondott. Megindulván azon, nehogy

      Feslettnek ítéltessen, egy fiat

      Megtart magánál – a többit, hogy öljem

      Meg, azt parancsolá” —

      Mikhál

      Tigris-anya!

      Simon

      Megesketém és titkon általa

      Neveltetem mindnyáját.

      Mikhál

      Hát az anyjok?

      Simon

      Mindég keservesen zokog, midőn

      Az egyet a kezébe vészi és

      Nem tudja azt, hogy én tudom, miért sír?

      Mikhál

      Aztán mi lesz?

      Simon

      Mikor majd nagyra nőnek,

      Akkor fogom mutatni csak, hogy ő

      Haljon meg akkor – de örömébe haljon.

      Minő öröm lesz ez? Már elhagyom

      Endrének udvarát, s velek leszek. —

      Mikhál, miért sírsz oly keservesen?

      Mikhál

      Nem hal ki a bojóthi nemzetem!

      Simon

      Nem.