A halottak élén. Ady Endre

egy régi diák.

      Fáradtan biztatjuk egymást

      Zászlónk lehanyatlik untan,

      Fáradtan biztatjuk egymást,

      Bizunk még, de nem magunkban,

      Be gazdátlan, be keserves bizodalom.

      Szivünk is már olyan terhes,

      Fölemelni hogy nem tudjuk,

      Csak hazudjuk, hogy szerelmes:

      Parazsai feketedő tegnapiak.

      Babonáink megfakultak,

      Csodáink elesteledtek,

      Jövőink eleve multak,

      Csak szégyeljük ezt a vén gyászt bevallani.

      Öreg vitézink ühmögnek,

      Ifju bajtársak lázadnak

      S így megy a had, megy a ködnek:

      Siker utját kedvetlenül keresgeti.

      Valahol utat vesztettünk,

      Várat, tüzet, bizodalmat,

      Valamiben késlegettünk

      S most harcolunk kedvet vallva kedvetlenül.

      Zászlónk lehanyatlik untan,

      Fáradtan biztatjuk egymást,

      Bizunk még, de nem magunkban,

      Be gazdátlan, be keserves bizodalom.

(1913. november.)

      A mesebeli János

      Bajban van a messze város,

      Gyürkőzni kell a Halállal:

      Gyürkőzz, János, s rohanj, János.

      Királyfiak s nagy leventék,

      Ha palástjukat ott-hagyták:

      Rohanj, ha rongy is a mentéd.

      Mesebeli király-lyánnyal

      Hogyha akarsz találkozni:

      Hadakozzál a Sárkánnyal.

      Csak a mese s csak az átok

      Tartott eddig így-úgy is még

      S jók e csakok s e csalások.