Urantia Foundation

Az Urantia könyv


Скачать книгу

keresztül a felsőbb-világegyetemi központ felsőbb kulturális szféráiig terjed.

      30:4.23 (342.6) A tanulószellemeknek a kisövezet, a nagyövezet és a felsőbb-világegyetemi központok szellemi fejlődési világain való ottlétüknek megfelelően három rendje van. Ahogy morontia felemelkedőkként a helyi világegyetemi világokon tanultak és dolgoztak, úgy szellemi felemelkedőkként folytatják az új világok megismerését, miközben azt gyakorolják, hogy miként adják át másoknak azt, amit a bölcsesség tapasztalásbeli forrásánál magukhoz vettek. De a felsőbb-világegyetemi létpályán haladó szellemlényként tanodába járni egészen mást jelent, mint amit az anyagias emberi elme valaha is el tudna képzelni.

      30:4.24 (342.7) Mielőtt elhagynák a felsőbb-világegyetemet s elindulnának a Havonába, e felemelkedő szellemek ugyanazon alapos felkészítésben részesülnek a felsőbb-világegyetemi igazgatásból, mint amilyet a helyi világegyetemi felügyeletből a morontia tapasztalás során szereztek. Mielőtt a szellemi halandók elérik a Havonát, a tanulmányaik fő tárgya, de nem kizárólagos foglalatosságuk, a helyi és a felsőbb-világegyetemi igazgatás elsajátítása lesz. Mindeme tapasztalások oka jelenleg nem teljesen nyilvánvaló, de a felkészítés kétségkívül bölcs és szükséges dolog abból a szempontból, hogy e halandók a jövőben talán a Végleges Testület tagjaként érik el végső rendeltetési céljukat.

      30:4.25 (342.8) A felsőbb-világegyetemi rend nem minden felemelkedő halandó számára azonos. Ugyanazt az általános oktatást kapják, azonban különleges csoportokat és osztályokat végeznek sajátos oktatási rend szerint és külön felkészítő tanfolyamokat teljesítenek.

      30:4.26 (343.1) 6. Havona-zarándokok. Amint a szellemi fejlődést teljesítette, még ha annak teljessége nem is végleges, a továbbélő halandó felkészül a Havonába, az evolúciós szellemek révébe tartó hosszú utazásra. A földön hús és vér teremtmények voltatok; a helyi világegyetemen átkelve morontia lények; a felsőbb-világegyetemen áthaladva pedig fejlődő szellemek; a Havona fogadóvilágaira való megérkezésetekkel a szellemi képzésetek valóságosan és komolyan megkezdődik; a Paradicsomon később már mint tökéletessé lett szellemek jelentek meg.

      30:4.27 (343.2) A felsőbb-világegyetemi központról a Havona fogadószféráiig tartó utazást mindig egymagatokban teszitek meg. Ettől kezdve több osztály- vagy csoportszintű képzést már nem kaptok. Végeztetek az idő és tér evolúciós világaival kapcsolatos gyakorlati és igazgatási felkészüléssel. Most a személyes képzésetek, a ti egyéni szellemi felkészítésetek veszi kezdetét. Az elejétől a végéig, az egész Havonában az oktatás személyes és hármas természetű: értelmi, szellemi és tapasztalási.

      30:4.28 (343.3) A Havona-létpályátokon az első cselekedetetek az lesz, hogy felismeritek a szállító szekonáfotokat és megköszönitek neki a hosszú és biztonságos utazást. Ezt követően bemutatnak benneteket azoknak a lényeknek, akik az első havonai tevékenységeitekről fognak gondoskodni. Majd bejegyeztetitek a megérkezéseteket és elkészítitek azt az üzenetet, melyben köszönetet mondotok a helyi világegyetemetek Teremtő Fiának, a világegyetemi Atyának, aki a fiúi besorolású létpályátokat lehetővé tette és tiszteleteteket is kinyilvánítjátok neki. Ezzel eleget is tesztek a Havonába való megérkezésetekkel járó kötelezettségeiteknek; ezután egy hosszabb időre kikapcsolódhattok, szabadon szemlélődhettek, és ez egyúttal lehetőséget ad nektek arra is, hogy felkeressétek a hosszú felemelkedési tapasztalásban szerzett barátaitokat, társaitokat és segítőtársaitokat. A híradásokban utánanézhettek annak is, hogy a zarándoktársaitok közül kik indultak el a Havonába azóta, hogy elhagytátok az Uverszát.

      30:4.29 (343.4) A Havona fogadóvilágaira való megérkezésetek tényéről megfelelően értesülnek a helyi világegyetemetek központján és e hírt személyesen a szeráfi oltalmazótoknak továbbítják, tartózkodjon ő bárhol is.

      30:4.30 (343.5) A felemelkedő halandókat alaposan felkészítették a tér evolúciós világainak ügyeire; most megkezdik a hosszú és gyümölcsöző kapcsolatukat a tökéletes teremtett szférákkal. Micsoda felkészítést nyújt e vegyes, egyedi és rendkívüli tapasztalás a jövőbeli munkákra! De én nem tudok beszámolni nektek a Havonáról; látnotok kell e világokat ahhoz, hogy értékeljétek a dicsőségüket vagy hogy megértsétek a nagyszerűségüket.

      30:4.31 (343.6) 7. Paradicsomi jövevények. A paradicsomi állandó besorolás elérésével megkezditek a fokozatos felkészülést az isteniség és az abszonit dolgok tárgyában. A paradicsomi állandó ottlétetek jelzi, hogy megtaláltátok Istent, és hogy fel fognak venni benneteket a Halandói Végleges Testületbe. A nagy világegyetem összes teremtménye közül csakis azok kerülnek be a Halandói Végleges Testületbe, akik eggyé kapcsolódást éltek meg az Atyával. Csakis ezek az egyedek teszik le a véglegességet elért lények esküjét. A paradicsomi tökéletességet vagy a Paradicsomot elért egyéb lények átmenetileg bekerülhetnek e végleges testületbe, azonban az idő és tér evolúciós és tökéletessé lett érdemes személyiségeinek ezen összegyűlt seregei által teljesítendő ismeretlen és ki nem nyilatkoztatott küldetésben való részvételük nem örökre szól.

      30:4.32 (343.7) A Paradicsomra érkezőknek egy időre szabadság adatik, amelynek leteltével társulásokat hoznak létre az elsőrendű szupernáfok hét csoportjával. Akkor lesznek kinevezett paradicsomi végzősök, amikor az istenimádat-vezetők által tartott tanfolyamot elvégezték és azután mint végleges rendű lények megfigyelési és együttműködési szolgálatra rendelték őket a kiterjedt teremtésösszesség távoli vidékeire. Úgy tűnik, hogy még nincs különösebb vagy állandó feladata a Véglegesrendűek Halandói Testületének, bár számos minőségben szolgálnak a fényben és életben megállapodott világokon.

      30:4.33 (344.1) Ha a Halandói Végleges Testületnek nem lenne jövője vagy ki nem nyilatkoztatott beteljesülési célja, e felemelkedő lények jelenlegi megbízatása akkor is megfelelő és dicső lenne. A jelenlegi beteljesülési céljuk teljes mértékben igazolja az evolúciós felemelkedés egyetemes tervét. De a külső tér szférái evolúciójának eljövendő korszakai kétségkívül még jobban kibontakoztatják és nagyobb mértékben istenien feltárják majd az Istenek bölcsességét és szeretetét, mely az emberi továbbélés és a halandói felemelkedés isteni tervének kivitelezésében megnyilvánul.

      30:4.34 (344.2) E beszámoló, együtt mindazzal, amit már kinyilatkoztattunk nektek és amit még megismerhettek a saját világotokra vonatkozó közlések kapcsán, a felemelkedő halandó létpályájának egyfajta vázlatos ismertetését alkotja. A történet a különböző felsőbb-világegyetemekben más és más, azonban ez az ismertetés felvillantja a halandói fejlődés átlagos tervét, ahogyan az a Nebadon helyi világegyetemben és a nagy világegyetem hetedik szelvényében, az Orvonton felsőbb-világegyetemben érvényesül.

      30:4.35 (344.3) [Ennek az írásnak az összeállítását egy uverszai Fenséges Hírvivő hitelesítette.]

      Az Urantia könyv

      << 30. írás | Részei | Tartalomjegyzéke | II. RÉSZ >>

      31. írás

      31:0.1 (345.1) A HALANDÓI Véglegesrendűek Testülete jelenti az idő felemelkedő, Igazítóval eggyé kapcsolódást