Urantia Foundation

Az Urantia könyv


Скачать книгу

szélességi körén délben fogadják, viszont a szállítókat ugyanerről a helyről éjfélkor indítják útnak. Ez a legkedvezőbb időpont az indulásra, és ha másként nem határoznak, akkor ez a szokásos időpont.

      39:5.16 (439.2) 6. Az adatrögzítők. Ezek a bolygó komolyabb ügyeinek felügyelői, komolyabb alatt értve azt a viszonylatot, amelyben a bolygó a csillagrendszer részeként működik, és ahogy a világegyetemi kormányzathoz viszonyul és ahogy abban érintett. A bolygói ügyek feljegyzésében érintettek, de nem foglalkoznak az egyes lények életével és létezésével kapcsolatos ügyekkel.

      39:5.17 (439.3) 7. A tartalékosok. A bolygói szeráfok sataniai tartalékos testületét a Jerusemen tartják fenn az Anyagi Fiak tartalékosaival szoros társulásban. E bőséges tartalékos állomány gondoskodik a szeráfi rendjük sokféle tevékenységének minden szakaszáról. Ezen angyalok egyúttal a helyi csillagrendszerek személyes hírvivői is. Szolgálják az átmenetben lévő halandókat, az angyalokat és az Anyagi Fiakat, valamint a csillagrendszeri központon lakozó más személyiségeket. Noha az Urantia jelenleg kívül esik a Satania és a Norlatiadek szellemi körein, azért egyebekben bizalmas kapcsolatban álltok a bolygóközi ügyekkel, mert e hírvivők gyakran jönnek a Jerusemről erre a világra is, mint ahogy a csillagrendszer összes többi szférájára is.

      39:6.1 (439.4) Ahogy a nevük is sugallja, az átmenetben segédkező szeráfok mindenhol szolgálnak, ahol csak hozzájárulhatnak a teremtmények átviteléhez az anyagiból a szellemi állapotba. Ezek az angyalok a lakott világoktól kezdve a csillagrendszeri központokig mindenhol szolgálnak, de a sataniaiak jelenleg a legnagyobb erőfeszítést a hét lakóvilágon tartózkodó túlélő halandók oktatása érdekében teszik. E segédkezés jellege az alábbi hét kinevezési rendnek megfelelően alakul:

      39:6.2 (439.5) 1. Szeráfi Örömhírhozók.

      39:6.3 (439.6) 2. Faji Közvetítők.

      39:6.4 (439.7) 3. Elmetervezők.

      39:6.5 (439.8) 4. Morontia Tanácsosok.

      39:6.6 (439.9) 5. Műszakiak.

      39:6.7 (439.10) 6. Adatrögzítő-Tanítók.

      39:6.8 (439.11) 7. Segédkező tartalékosok.

      39:6.9 (439.12) Az átmenetben lévő felemelkedők számára segédkező szeráfokról a lakóvilágokkal és a morontia élettel foglalkozó beszámolókból tudhattok meg többet.

      39:7.1 (440.1) Ezek az angyalok nem segédkeznek általánosan, kivéve a Nebadon idősebb teremtésrészeiben és fejlettebb bolygóin. Nagyszámú tartalékosuk állomásozik a Szalvington melletti szeráfi világokon, ahol a fényben és életben megállapodott korszak valamikori nebadoni beköszöntével kapcsolatos dolgokkal foglalkoznak. E szeráfok működésének van köze a felemelkedő-halandói létpályához, azonban csaknem kizárólag azon halandók számára segédkeznek, akik a módosított felemelkedési rend valamelyikébe tartoznak.

      39:7.2 (440.2) Minthogy ezek az angyalok jelenleg közvetlenül nem kötődnek sem az Urantiához, sem az urantiaiakhoz, ezért az a legjobb, ha a lenyűgöző tevékenységeik leírását mellőzzük.

      39:8.1 (440.3) A szeráfok őshonosak a helyi világegyetemekben, és éppen az otthonukat jelentő teremtésrészben éri el némelyikük a végső szolgálatot. A rangidős főangyalok segítsége és tanácsai révén némely szeráf felemelkedhet a Ragyogó Estcsillagok magas rangjára, mások az Estcsillagok ki nem nyilatkoztatott mellérendeltjeinek besorolását és szolgálatát érik el. Más kalandokra is vállalkozhatnak a helyi világegyetemi beteljesülésben, azonban a Szerafington mindig is minden angyal örökkévaló célja marad. A Szerafington jelenti az angyali küszöböt a Paradicsomhoz és az Istenség eléréséhez, az jelenti az átmeneti szférát az időbeni segédkezéstől az örökkévalóság felsőbb szolgálatához.

      39:8.2 (440.4) A szeráfok sokféleképpen — sok százféleképpen — érhetik el a Paradicsomot, de a legfontosabb módozatok, melyeket e beszámolókban is közzéteszünk, a következők:

      39:8.3 (440.5) 1. Felvétetnek a paradicsomi szeráfi lakóhelyre személyes minőségükben azáltal, hogy égi mesterként, Szakmai Tanácsadóként vagy Mennyei Adatrögzítőként végzett szolgálatukban tökéletesen teljesítenek. Paradicsomi Társsá is válhatnak, és miután így elérték a minden dolog középpontját, esetleg a szeráfi rendek és mások számára örökkévaló segédkezővé és tanácsadóvá lesznek.

      39:8.4 (440.6) 2. A Szerafingtonra rendelik őket. Bizonyos körülmények között a szeráfokat fentről utasítják; más körülmények között az angyalok néha sokkal rövidebb idő alatt érik el a Paradicsomot, mint a halandók. De függetlenül attól, hogy milyen rátermett is a szeráfpár, maguktól nem indulhatnak el a Szerafingtonra vagy máshová. Csakis a sikeres beteljesülés-őrangyalok érhetik el biztosan a Paradicsomot az evolúciós felemelkedés fokozatos útján. Mindenki másnak türelmesen meg kell várnia a harmadrendű szupernáfok paradicsomi hírvivőinek megérkezését, akik a felsőbb szinten való megjelenésre a felhívást meghozzák.

      39:8.5 (440.7) 3. Evolúciós halandói eljárással elérik a Paradicsomot. A szeráfok legkomolyabb döntése az időbeli létpályájukon az őrangyali tisztség, mégpedig annyiban, hogy végleges létpályát nyerhetnek és képesítést szerezhetnek a szeráfi szolgálat örökkévaló szféráiban teljesítendő feladatokra. Az idő gyermekeinek e személyes kísérőit beteljesülés-őrangyaloknak hívjuk, ezzel is jelezve, hogy ők vigyázzák a halandó teremtményeket az isteni beteljesülés útján, és hogy ennek során a saját felsőbb rendeltetésük beteljesülését is meghatározzák.

      39:8.6 (440.8) A beteljesülés-őrangyalokat a szeráfi rendek, mégpedig bármely szeráfi rend tapasztaltabb angyali személyiségeinek soraiból választják, a szolgálatra alkalmasnak találtak közül. Minden, az Igazítóval eggyé kapcsolódási beteljesülésre rendelt túlélő halandó mellé átmenetileg oltalmazókat rendelnek, és e társakat véglegesíthetik is, amint a halandó túlélők elérik a kellő értelmi és szellemi fejlettségi szintet. Mielőtt a halandó felemelkedők elhagynák a lakóvilágokat, már mindegyiknek állandó szeráfi társa van. A segédkező szellemek e csoportját az Urantiáról szóló beszámolókban ismertetjük.

      39:8.7 (441.1) Az angyalok nem képesek elérni Istent az emberi származási szintről, mert „nálatok könnyebbnek” teremtettek; de a dolgok nagyon bölcsen úgy vannak elrendezve, hogy ők ugyan nem képesek legalulról, a halandói létezés alacsonyan fekvő területeiről elindulni, viszont leereszkedhetnek azokhoz, akik lentről indulnak és e teremtményeket lépésről lépésre, világról világra, a Havona kapuiig vezethetik. Amikor a halandó felemelkedők elhagyják az Uverszát, hogy megkezdjék a Havona-körökön való átkelést, a húsvér testbeli életet követően melléjük kirendelt oltalmazók átmenetileg búcsút vesznek zarándok társaiktól addig, amíg a Szerafingtonra, a nagy világegyetem angyali célállomására elmennek. Ezen oltalmazók itt aztán megpróbálják elérni, és kétségtelenül el is érik, a szeráfi fény hét körét.

      39:8.8 (441.2) Az anyagi lét időtartamára beteljesülés-őrangyali feladattal megbízott szeráfok közül sokan, de nem mindannyian, elkísérik halandó társukat végig a Havona-körökön át, és bizonyos egyéb szeráfok a halandói felemelkedéstől teljesen különböző módon kelnek át a központi világegyetem körein.