továbbélés isteni tervének általános működtetésében.
40:10.6 (453.1) Bár mindenki közül nyilvánvalóan az Igazítóval eggyé kapcsolódott, végleges rendű lények élvezik a lehetőségek legszélesebb körét, e cél elérése mégis feltétel nélkül megfosztja őket attól a lehetőségtől, hogy részt vegyenek valamely világegyetem vagy felsőbb-világegyetem korszaknyi hosszúságú küzdelmeiben, a korai és kevéssé végleges koroktól a viszonylagos tökéletességet elért, későbbi és érett korokig. A végleges rendű lények csodálatos és kiterjedt tapasztalatokat hozó átmeneti szolgálatot kapnak a nagy világegyetemnek mind a hét szelvényében, azonban rendszerint nem tesznek szert arra a bensőséges ismeretre bármely világegyetemről, mely már most is jellemzi a nebadoni Teljes Testület Szellemmel eggyé kapcsolódott érdemes személyiségeit. Ezen egyedeknek lehetőségük van arra, hogy a felemelkedési menetet alkotó bolygói korszakok tanúi legyenek, amint azok egymás után kifejlenek a tízmillió lakott világon. Az ilyen helyi világegyetemi létpolgárok hű szolgálatában az egyik tapasztalás a másikra épül, míg az idő végül kiérleli azt a magas szintű bölcsességet, melyet az összpontosuló tapasztalás — a hiteles bölcsesség — alkot meg, és ez önmagában is létfontosságú tényező bármely helyi világegyetem megállapodásának elérésében.
40:10.7 (453.2) Miként a Szellemmel eggyé kapcsolódást megélt lények esetében, úgy van ez a Fiúval eggyé kapcsolódást megélt halandók közül azokkal is, akik állandó honos besorolást kaptak az Uverszán. E lények némelyike az Orvonton kezdeti idejéből való, és annak a szellemi alapú éleslátási mélységet fokozó bölcsességnek a lassan bővülő taglétszámú testületét képviselik, mely örökké fejlődő szolgálattal járul hozzá a hetedik felsőbb-világegyetem jólétéhez és későbbi megállapodásához.
40:10.8 (453.3) Hogy mi lesz a végleges beteljesülésük a helyi világegyetemi és felsőbb-világegyetemi létpolgárságú, ezen állandó besorolású rendeknek, azt nem tudjuk, azonban igencsak lehetséges, hogy amikor a paradicsomi, végleges rendű lények felfedezik az isteniség táguló határait az első külső térszint bolygói rendszereiben, akkor a Fiúval vagy a Szellemmel eggyé kapcsolódást megélt társaik a felemelkedői evolúciós küzdelemben majd elfogadhatóan fognak hozzájárulni a tökéletessé lett felsőbb-világegyetemek tapasztalásban kibontakozó egyensúlyának fenntartásához, miközben készen állnak azon paradicsomi zarándokok áradatának fogadására, akik egy távoli napon majd az Orvontonon és annak testvér-területein keresztül fognak beözönleni, mint valamiféle hatalmas szellem-áradat, mely a külső tér most még feltáratlan és lakatlan galaxisaiból tör elő.
40:10.9 (453.4) Noha a Szellemmel eggyé kapcsolódást megélt lények többsége helyi világegyetemi létpolgárként teljesít állandó szolgálatot, azért nem mindannyiuk esetében ez a helyzet. Ha a világegyetemi szolgálatuk valamely szakasza az ő személyes jelenlétüket igényelné a felsőbb-világegyetemben, akkor e létpolgárokban a felsőbb világegyetembe való felemelkedésre őket képessé tevő létbeli átalakulás menne végbe; és amint megérkeznek a Mennyei Oltalmazók a paranccsal, hogy a Szellemmel eggyé kapcsolódást megélt halandók jelenjenek meg a Nappalok Elődeinek bírósága előtt, akkor valóban felemelkednének és soha nem térnének vissza. A felsőbb-világegyetem védenceivé válnak, a Mennyei Oltalmazók segítőiként szolgálnak, mégpedig véglegesen, azon kevesek kivételével, akiket viszonzásul paradicsomi és havonai szolgálatra hívnak össze.
40:10.10 (453.5) A Szellemmel eggyé kapcsolódást megélt testvéreikhez hasonlóan a Fiúval eggyé kapcsolódást megéltek sem haladnak át a Havonán és nem is érik el a Paradicsomot, hacsak nem esnek át bizonyos átalakuláson. Elégséges számú és jó okból e változásokon bizonyos, a Fiúval eggyé kapcsolódott túlélők esnek át, és e lényekkel mindig lehet találkozni a központi világegyetem hét körén. Így a Fiúval vagy a Szellemmel eggyé kapcsolódást megélt halandók egy bizonyos számban ténylegesen felemelkednek a Paradicsomra, sok tekintetben olyan úton érnek célt, mint amely az Atyával eggyé kapcsolódást megélt halandókra is vár.
40:10.11 (453.6) Az Atyával eggyé kapcsolódást megélt halandók a lehetőséget tekintve véglegesrendűek; végcéljuk az Egyetemes Atya, és el is érik őt, azonban a jelen világegyetemi korszak belátható határain belül a végleges rendű lények, mint olyanok, még nem érték el a végső rendeltetésüket. Még mindig befejezetlen teremtmények — hatodik szintű szellemek — és ennélfogva nem tevékenyek a fényben és életben való megállapodás elérése előtti evolúciós területeken.
40:10.12 (454.1) Amikor egy halandói véglegesrendűt befogad a Háromság — Háromságot-elért Fiúvá válik, mint amilyen a Fenséges Hírvivő is — akkor érte el az a végleges rendű lény a végső rendeltetését, legalábbis a jelen világegyetemi korszakban. A Fenséges Hírvivők és társaik a szó szoros értelmében talán nem hetedik szintű szellemek, azonban a Háromság általi befogadás egyebek mellett felruházza őket mindennel, amit csak egy végleges rendű lény hetedik szintű szellemként valamikor is elérhet. Miután a Szellemmel eggyé kapcsolódást megélt halandók vagy a Fiúval eggyé kapcsolódást megélt halandók háromságivá lesznek, átesnek az Igazítóval eggyé kapcsolódást megélt felemelkedőkkel való paradicsomi tapasztaláson, akikkel azt követően már minden olyan dologban azonosak, aminek a felsőbb-világegyetemi igazgatáshoz köze van. A Kiválasztott Háromságot-elért Fiak és a Méltóságra Emelkedett Háromságot-elért Fiak mostanra legalábbis befejezett teremtmények, szemben a végleges rendű lényekkel, akik jelenleg még befejezetlen teremtmények.
40:10.13 (454.2) Így végső soron aligha lenne helyes a „felsőbb” vagy „alsóbb” kifejezést használni a fiúi besorolásba tartozók felemelkedő rendjei végső rendeltetésének összemérésekor. Isten minden ilyen fia osztozik az Isten atyaságában, és Isten az ő minden teremtményét egyformán szereti; ugyanúgy nem tesz különbséget a felemelkedői beteljesülésekben, mint ama teremtmények között sem, akik e beteljesülésekre eljuthatnak. Az Atya az ő minden egyes fiát szereti, és e ragaszkodása nem kevesebb, mint igaz, szent, isteni, határtalan, örökkévaló és egyedi — olyan szeretet ez, melyet emennek és amannak a fiúnak adott, mégpedig egyénileg, személyesen és kizárólagosan. Ez a szeretet minden más tényt háttérbe szorít. A fiúi rend a teremtmény legfelsőbb szintű viszonya a Teremtőhöz.
40:10.14 (454.3) Halandókként most már láthatjátok a helyeteket az isteni fiúi besorolásúak családjában és most már érzékelhetitek azt a kötelességet, hogy ki kell használnotok a halandói túlélés érdekében a paradicsomi tervben és a paradicsomi terv által oly önként biztosított előnyöket, mely tervet az egyik alászálló Fiú élettapasztalása oly nagy mértékben kiemelt és megvilágított. Minden lehetőségről és minden hatalomról gondoskodtak annak érdekében, hogy az isteni tökéletesség paradicsomi céljának végleges elérése számotokra biztosított legyen.
40:10.15 (454.4) [Közreadta egy, a szalvingtoni Gábriel kíséretéhez átmenetileg beosztott Fenséges Hírvivő.]
Az Urantia könyv
<< 40. írás | Részei | Tartalomjegyzéke | 42. írás >>
41. írás
A helyi világegyetem fizikai sajátosságai
41:0.1 (455.1) AZ