a királyné – —
Gertrudis (belép).
Ottó, no jőjj! látod, leereszkedek
S magam jövök hozzád: de mondhatom
Neked, hogy ez ma udvaromban az
Ily esztelenkedések közt utolsó
Fog lenni; mert azért, hogy a király
Után való bánatjaimat kiverjem
Fejemből, avagy téged hercegem
Örvendezőbbé tégyelek – soha
Jobbágyaim kedvéért nem áldozom fel! —
Te holnap útazol! —
Ottó (dörmögve)
Csak célomat
Érjem – ha a pokolba is – megyek.
(El, Gertruddal.)
Biberach
Ej, ej, kegyelmes úr, vigyázz, vigyázz; mert
Egy ily keszeg, sovány fiút az izmos
Bánk bán – bajúsza egy végére tűz.
(Utánok ballag.)
ELSŐ SZAKASZ
A mulatópalotának vendégszobája. Több asztalokon kész italok.
Gyertyák égnek. Gyakor jön be néhány vendég, iszik, s ismét megy.
Kívül táncmuzsika, mely hellyel-hellyel megszűnik.
Mikhál egy asztalkánál szundikál.
ELSŐ JELENET
Simon (belép).
Hm; hátha mégis úgy lehetne? Furcsa!
(Meglátván Mikhált.)
Ej, lássa bár az ember, e bizony
Alszik megént! – No bátyám! ébredezz!
Ki s be járnak emberek s reád mosolyogva
Nézgélnek (Mellé ül.)
Mikhál (felveti szemeit, s kezét nyújtja Simonnak).
Ősz hajam vagyon Simon,
Jó lelkiesméretem: azért biz én
Nem gondolok velek.
Simon
De mégis, én —
Velem csak fogsz ürítni egy pohárt?
No – a bojóthi Mortundorfok! (Pohárt emel.)
Mikhál (eszmélkedve, kezét mellére nyomja s sóhajt).
Ah!
Hazám! szerette jó hazám, Bojóth!
De vége! Már nekik is – jó éjtszakát!
(Felkapván az ezüstpohárt.)
No, éljetek fenn ott, bojóthiak!
Ott, ott van élet; itt csak éjtszaka. (Iszik.)
Simon
De hátha mégis úgy lehetne itt is?
Mikhál
Olyan csodálatos hangon felelsz.
Simon, reménylesz? – ej, jó éjtszakát!
Simon
Nem gyötrelek, Mikhálom, hát vele.
Még gyóntatómnak is csak esküvés
Alatt nyilatkozhatnám ki; de
Neked – neked Mikhál, nem: én atya
Vagyok.
Mikhál (feláll).
Simon!
Simon
Tán kétségeskedel?
Negyvenhat esztendősnél nem vagyok
Több.
Mikhál
Oh Simon, nem hal ki a bojóthi
Gróf-faj! spanyol hazánkba vissza kell
Mennünk – csak ott kell a bojóthi fajnak
Zöldelni —
Simon
Vagy Magyarországban. Magam
Is gondolám már s elvégeztem azt,
Hogy minden országból Bojóthra vinném;
De itt nem aljasúl el a spanyol —
Elég ha mindmegannyi jó magyar
Háznépnek ők lehetnek törzsöki.
Mikhál
Ők?
Simon
Hét fiú.
Mikhál (elszomorodva leül).
De már ez csúnya tréfa.
Simon
Hallgass meg engem: tegnap estve a
Vadászaton egy őzet kergeték,
És – egy banyát találtam. Ő alig
Látott meg engemet, s leroskadott
Térdére és tudtomra adta, hogy
Feleségem immár megszült. Szinte el —
Indultam; amidőn hatot felém nyujt.
“Óh, légy kegyelmes (úgymond) asszonyodhoz
Ő egykor egy szegény koldús személyt
Elkergetett magától s becstelennek
Nevezte, mert kettős szülöttje volt:
Hogy most az istenség adott hetet
Neki, nyomban emlékébe jött az, amit
Mondott. Megindulván azon, nehogy
Feslettnek ítéltessen, egy fiat
Megtart magánál – a többit, hogy öljem
Meg, azt parancsolá” —
Mikhál
Tigris-anya!
Simon
Megesketém és titkon általa
Neveltetem mindnyáját.
Mikhál
Hát az anyjok?
Simon
Mindég keservesen zokog, midőn
Az egyet a kezébe vészi és
Nem tudja azt, hogy én tudom, miért sír?
Mikhál
Aztán mi lesz?
Simon
Mikor majd nagyra nőnek,
Akkor fogom mutatni csak, hogy ő
Haljon meg akkor – de örömébe haljon.
Minő öröm lesz ez? Már elhagyom
Endrének udvarát, s velek leszek. —
Mikhál, miért sírsz oly keservesen?
Mikhál
Nem hal ki a bojóthi nemzetem!
Simon
Nem.