a patak zugását hallgatám,
És azt találom, szintén így dalolt.
Éva
Minő csodás összhang ez, kedvesem,
E sokszerű szó és egy értelem. —
Lucifer
Mit késem ennyit? fel munkára, fel,
Megesküvém vesztökre, veszniök kell.
S kétkedve állok mégis újra meg,
Nem küzdök-é hiába a tudás,
A nagyravágyás csábos fegyverével
Őellenek, kik közt, mint menhely áll,
Mely lankadástól óvja szívöket,
Emelve a bukót: az érzelem.
De mit töprengek. Az nyer, aki mer.
(Új szélroham. Lucifer a megrettenő emberpár előtt megjelenik. A dics elborul.
Lucifer kacag.)
Mit álmélkodtok? – (Évához, ki futásnak indul.)
Óh, megállj, kecses hölgy!
Engedd egy percre, hogy csodáljalak.
(Éva megáll s lassanként felbátorodik.)
(félre) E mintakép milljószor újuland meg.
(fent) Ádám, te félsz?
Ádám
Tőled, hitvány alak?
Lucifer
(félre) Ez is jó ős a büszke férfinemnek.
(fent) Üdvöz légy, szellem-testvér!
Ádám
Mondd, ki vagy?
Alulról jössz-e hozzánk, vagy felülről?
Lucifer
Amint tetszik, nálunk ez egyre megy.
Ádám
Nem tudtam, hogy van ember még kivűlünk.
Lucifer
Hohó! nagyon sok van még, mit te nem tudsz,
S nem is fogsz tudni. Vagy a jámbor agg
Azért teremtett volna-é porondból,
Hogy a világot ossza meg veled?
Te őt dicséred, ő téged kitart,
Megmondja, végy ebből és félj amattól,
Óv és vezet, mint gyapjas állatot;
Hogy eszmélj, szükséged nem is lehet.
Ádám
Hogy eszméljek? – S nem eszmélnék-e hát:
Nem érzem-é az áldó napsugárt,
A létezésnek édes örömét
És Istenemnek végtelen kegyét,
Ki engemet tőn e föld istenévé?
Lucifer
Ezt tartja tán az a kis féreg is,
Mely a gyümölcsöt eszi el előled,
Meg a sas, melly a kis madárra csap.
Avagy mi tesz nemesbbé tégedet?
Egy szikra az, mely bennetek dereng,
Egy végtelen erőnek mozzanása;
S mint a pataknak egyes habjai,
Egy percre felcsillogva visszahullnak
Közös medröknek szürke mélyibe. —
Igen, tán volna egy, a gondolat,
Mely öntudatlan szűdben dermedez,
Ez nagykorúvá tenne, önerődre
Bízván, hogy válassz jó és rossz között,
Hogy önmagad intézzed sorsodat,
S a gondviselettől felmentene.
De trágyaféregül tán jobb neked
Tenyészni kis körödnek lágy ölében,
S tudás nélkűl elfogyni életeddel. —
Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben;
Nemes, de terhes, önlábunkon állni. —
Ádám
Nagy dolgokat mondsz, szédülök belé.
Éva
Én lelkesűlök, szép s új dolgokat mondsz.
Lucifer
De a tudás nem volna még elég;
Hogy testesüljön nagyszerű müvekben,
A halhatatlanság is kellene.
Mit képes tenni az arasznyi lét?
E két fa rejti mind e birtokot,
S ettől tiltott el, aki alkotott.
Tudsz mint az Isten, azt ha élvezed,
Ettől örök ifjú marad kecsed.
Éva
Mégis kegyetlen a mi alkotónk!
Ádám
De hátha megcsalsz? (A dics kissé kitisztul.)
Égi kar
Jaj neked, világ,
Az ős tagadás kisért.
Az Úr Szava
Ember, vigyázz!
Ádám
Mi hang ez ismét?
Lucifer
A szél gallyakat ráz.
Segítsetek
Ti elemek,
Az embert nektek
Szerezni meg. —
(Szélroham, a dics elborul.)
E két fa az enyém!
Ádám
Ki vagy tehát te?
Hisz ollyannak tűnsz fel, mint mí vagyunk.
Lucifer
Nézd ott a sast, mely felhők közt kovályg,
Nézd e vakondot, földet túrva lenn,
Mindkettőt más-más láthatár övedzi.
A szellemország látköröd-kivül van,
És ember az, mi legmagasb neked.
Az ebnek is eb legfőbb ídeálja
S megtisztel, hogyha társaul fogad.
De éppen úgy, miként te őt lenézed,
És állsz felette végzete gyanánt,
Áldást vagy átkot szórva istenül rá,
Épp úgy tekintünk rátok mí alá,
A szellemország büszke részesi.
Ádám
S azoknak volnál hát te egyike?
Lucifer
Igen, erősek közt a leghatalmasb,
Ki ottan álltam az Úr trónja mellett,
S