ott a második helyet,
Az egyhangú, szabályos életet,
Éretlen gyermek-hangu égi kart,
Mely mindég dícsér, rossznak mit se tart.
Küzdést kivánok, diszharmóniát,
Mely új erőt szül, új világot ád,
Hol a lélek magában nagy lehet,
Hová, ki bátor, az velem jöhet.
Ádám
Megmondta Isten, hogy büntetni fog,
Ha más utat választunk, mint kitűzött.
Éva
Miért büntetne? – Hisz, ha az utat
Kitűzte, mellyen hogy menjünk, kivánja,
Egyúttal ollyanná is alkotott,
Hogy vétkes hajlam másfelé ne vonjon.
Vagy mért állított mély örvény fölé,
Szédelgő fejjel, kárhozatra szánva. —
Ha meg a bűn szintén tervében áll,
Mint a vihar verőfényes napok közt,
Ki mondja azt vétkesbnek, mert zajong,
Mint ezt, mivel éltetve melegít?
Lucifer
Lám, megjelent az első bölcselő!
Nagy sor jövend utánad, szép hugom,
Mely milljó úton ezt vitatja újra;
A tébolydába téved sok közűlök,
Sok visszaretten, révbe egy sem ér.
Hát hagyjatok fel az okoskodással,
Minden dolognak oly sok színe van,
Hogy aki mindazt végigészleli,
Kevesbet tud, mint első pillanatra,
S határozatra jőni rá nem ér.
A tett halála az okoskodás. —
Éva
Én hát szakítok egyet a gyümölcsből.
Ádám
Megátkozá az Úr.
(Lucifer kacag.)
De csak szakíts.
Jőjön reánk, minek ránk jőni kell,
Legyünk tudók, mint Isten.
(A tudás almáját előbb Éva, aztán Ádám megízleli.)
Éva
S e felett
Örökké ifjak. —
Lucifer
Erre, erre csak.
A halhatatlanságnak fája ez.
Siessetek hát!
(A másik fa felé vonja őket, egy Kerub lángoló karddal útjokat állja.)
Kerub
Félre, bűnösök.
Az Úr Szava
Ádám, Ádám! elhagytál engemet,
Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban.
Éva
Végünk van.
Lucifer
Csüggedtek?
Ádám
Korántse hidd.
Csak ébredésem borzongása ez. —
El innen, hölgyem, bárhová – el, el!
Idegen már s kietlen ez a hely.
Égi kar
Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság – a föld elveszett. —
HARMADIK SZÍN
(Pálmafás vidék a paradicsomon kívül. Kis durva fakaliba. Ádám cövekeket ver le kerítésül. Éva lugost alkot. Lucifer.)
Ádám
Ez az enyém. A nagy világ helyett
E tér lesz otthonom. Birok vele,
Megvédem azt a kártevő vadaktól,
És kényszerítem nékem termeni.
Éva
Én meg lugost csinálok, éppen ollyat,
Mint az előbbi, s így körénk varázsolom
A vesztett Édent.
Lucifer
Vajh, mi nagy szavat
Mondottatok ki. A család s tulajdon
Lesz a világnak kettes mozgatója,
Melytől minden kéj s kín születni fog.
És e két eszme nő majd szüntelen,
Amíg belőle hon lesz és ipar,
Szülője minden nagynak és nemesnek,
És felfalója önnön gyermekének.
Ádám
Rejtélyeket beszélsz. Igérted a
Tudást, az ösztön kéjéről lemondtam
Érette, hogy, bár küzdve, nagy legyek.
S mi az eredmény.
Lucifer
Hát nem érzed-e?
Ádám
Érzem, hogy Isten amint elhagyott,
Üres kézzel taszítván a magányba,
Elhagytam én is. Önmagam levék
Enistenemmé, és amit kivívok,
Méltán enyém. Erőm ez, s büszkeségem.
Lucifer (félre)
Hiú báb, mostan fittyet hánysz az égnek,
Meglátjuk szíved, villámok ha égnek.
Éva
Nekem meg büszkeségem az csupán,
Hogy a világnak anyja én leszek.
Lucifer (félre)
Dicső eszmény, mit e nő szíve hord,
Megörökítni a bűnös nyomort.
Ádám
Mit is köszönjek néki? puszta létem?
Hisz ez a lét, ha érdemes leszen
Terhére, csak fáradságom gyümölcse.
A kéjet, amit egy ital viz ád,
Szomjam hevével kell kiérdemelnem,
A csók mézének ára ott vagyon —
Amely nyomán jár – a lehangolásban.
De hogyha a hálának csatja mind
Le is hullt rólam, bár szabad levék
Alkotni sorsom és újból lerontni,
Tapogatózva, amit tervezék —
Ahhoz segélyed sem kellett talán,
Megbírta volna azt saját erőm.
S