és beléptem a liftbe választ nem is várva.
Odabent a kabinban szabadjára engedtem a gondolataimat, vettem három mély levegőt, és nekitámaszkodtam a falnak. Ezek után bármikor máskor képtelen leszek Gabrielre nézni – basszus, majdnem velem csalta meg a menyasszonyát. Ezt nem hiszem el, a picsába! Még öt másodperc, és végem. Minden büszkeségemet feladva, üvöltve élvezek el, és jóformán hozzám sem ért. Hát ezt érdemlem én? Nem, kurvára nem! Nem leszek a partnere ebben! Istenem, még most is remeg a lábam. Egy örökkévalóság lesz, mire lenyugszom.
A liftből kiszállva csörögni kezdett a telefonom. Taylor. Még akkor mentettem el a számát, amikor a konferencia miatt kábé naponta felhívtam.
– Mondd, Taylor! – szóltam feszülten.
– Pontban kilencre készülj el, addigra érted megyek – hallatszott Gabriel fojtott hangja a másik oldalon, amitől hüvelyem fájdalmasan összeszorult ürességében. – A tiltást pedig kérlek, töröld a számomról! – recsegte, és le is tette.
Kiléptem az épületből és fejből bepötyögtem a mailcímét, majd írtam neki. Úgy remegett a kezem, hogy háromszor kellett belejavítanom.
„Sehová nem megyek veled, ha már ilyen szépen meghívtál, akkor sem! Töröld a számom és felejtsd el, hogy létezem!”
Kettő másodperc múlva jött a válasz.
„Ha meggyőzöd a kőkemény farkamat, hogy felejtsen el, akkor azonnal meg is teszem.”
Mindig csak a szex! Egy üzleti vacsoráról volt eredetileg szó, most meg azt sem tudom, miről alkudozunk éppen.
„Legyünk csak barátok, és akkor elmegyek veled este.”
Nem jött válasz.
5.
Este fél kilenc körül csak járkáltam a gardrób, fürdő és háló Bermuda-háromszögben azon töprengve, mitévő legyek. Épp becsuktam a hűtőajtót egy felest töltve magamnak a konyhapulton, amikor csengettek. Olyan erőszakosan feküdtek rá a csengőre, hogy a dallamra rá volt vésve: Gabriel a látogató.
– Jövök már! – ordítottam el magam a poharammal a kezemben. – Jézusom.
Kinyitottam az ajtót. Gabriel öltönyben. Szentséges vibrátor! Úgy kikerekedett a szemem, hogy majdnem kiesett a helyéről.
– Korábban jöttél – dünnyögtem hipnotizálva.
– Te iszol? – nézett rám megdöbbenve. – Részeg vagy?
Arcomról lejjebb vándorolt a tekintete, és csak ekkor kaptam észbe, hogy egy szál pólóban és bugyiban ácsorgok a nyitott ajtóban.
Nem volt mit tenni, fenékig hajtottam a pálinkát, és már mentem is a hűtőhöz a következőért.
– Ne igyál többet, fontos emberekkel fogunk találkozni – vette le a zakóját és meglazította a nyakkendőjét, miközben a bárszékre ült velem szemben.
– Ne izgulj, nem a menyasszonyod vagyok, két feles után is tudok három szavasnál összetettebb mondatokat is alkotni – dünnyögtem a második felesem mögül.
– Ne sértegesd, nem is ismered – dorgált meg nem túl nagy átéléssel. – Miért nem készülődsz?
– Mert nem megyek – vágtam rá határozottan.
Sóhajtott, és minden további szó nélkül bement a hálómba.
– Gyere már! – ordított ki bentről.
– Már az ágyban vagy meztelenül? – kiabáltam vissza, jót kuncogva magamban.
– Igen! – hallatszott a nevetése bentről. – Gyere, mert nélküled megyek el!
– Kénytelen leszel – nevettem most már én is hangosan, de csak bevonszoltam a seggem a hálóig.
Gabriel a gardróbban állt és úgy válogatott az alsóneműim között, mintha mindig is ezt tette volna.
– Persze, szolgáld csak ki magad! – legyintettem, és törökülésbe helyezkedtem az ágyon.
– Bordó vagy kék? – vett ki két csipketangát a hozzá illő melltartókkal. – Ruhád is van hozzá?
– Azt a kék ruhát sosem venném fel – dünnyögtem.
– Akkor a bordó – tette a kezembe a bugyit a melltartóval.
– Jaj, Gabriel, ne már, itthon szerettem volna ma ülni a kertemben és sörözni a cikkem felett, egyedül – hisztiztem hangosan, és hanyatt dőltem az ágyon.
– Majd vacsi után kiülhetsz, gyere! – húzott fel az ágyról, és megdöbbenve vettem tudomásul, hogy egyáltalán nem feszélyez, hogy alsóneműben lát. Miért nem?
Felvettem a ruhát, amit kikészített, a hozzá illő cipővel. Elegáns. Jó ízlése van.
– Fésű? – járkált a hálóban, mint egy oroszlán a ketrecben.
– A fürdőben van – indultam mosolyogva az ajtó felé.
Kezdtem élvezni a dolgot. Besétáltam, fogat mostam, és csak ezután mentem vissza hozzá a fésűvel a kezemben.
– Sima copf is jó lesz, csak gyere már! – nézte az óráját, míg megfésültem a hosszú, göndör, barna hajam.
Mikor kész lett a harmadik hurok is, kiterelt az ajtón. Táska nem kell, miért is kellene. Mindegy. Odalent beültetett a Teslába, és már mentünk is.
– Nem sminkeltem – dünnyögtem magam elé.
– Nem is kell, így is gyönyörű vagy – mondta, miközben sávot váltott.
Csak pislogtam rá; az utcalámpák fényénél nem tudtam jól kivenni, de szerintem nem viccelt.
– Miért nem Alice ül most melletted? – kérdeztem minden bántás nélkül.
– Egy ideje már nem jár el velem üzleti vacsorákra; nem tud hozzászólni a témákhoz, és engem is csak lejárat vele – válaszolta őszintén.
– Miért vagy vele tulajdonképpen? Eddig csak rosszat tudtál róla mondani.
– Ez egy hosszú történet, és nem most fogok belekezdeni.
Az étterembe érve mi voltunk az elsők az asztalunknál, ahogy ez illik is, mikor vendéget vár az ember. Mint kiderült, lengyel ügyfelekkel fogunk találkozni. Úgy lettem bemutatva, mint kolléganő. Tulajdonképpen megtisztelő.
– Milyen bort kérsz, Lilien? – kérdezte Gabriel a pincérrel maga mellett.
– Egy jó száraz vöröset megkóstolnék, köszönöm.
Az egyik lengyel majdnem kiköpte a szájából a vizet, és mondott valamit a saját nyelvén a kollégájának. Csak egy keveset értek a szláv nyelvekből, de amikor kimondta, hogy goscióva, leesett, hogy ezek éretlenebbek, mint az óvodások.
– Szeretik a vöröset, uraim? – fordultam feléjük bájosan csevegve.
– Mindenféle vöröset nagyon szeretünk – nevetett szépen, angolosan az egyikőjük.
– A magyar vörös az egyik legjobb – kacsintottam feléjük félreérthetően.
Gabriel megfogta a kézfejem és finoman megszorította, hogy leállítson, miközben közelebb hajolt.
– Mi a fenét művelsz? – sziszegte.
– Ezek csajozni jöttek ide, Gabriel, vigyük el őket szórakozni,