Urantia Foundation

Az Urantia könyv


Скачать книгу

Korszakok hosszú során folytatódik az idő és tér tökéletessé lett és felemelkedő lényeinek megmagyarázhatatlan és teljesen rejtélyes paradicsomi mozgósítása, melyre a hat másik végleges rendű testülettel együtt kerül sor.

      31:10.18 (354.4) 3. E folyamatokkal egyidejűleg az Istenség Legfelsőbb Személye az óriási teremtésösszességek mindenható uraként nyer hatalmat.

      31:10.19 (354.5) Amint e hármas fejlődést szemléljük, mely magába foglal teremtményeket, világegyetemeket és magába foglalja az Istenséget, vajon érhet-e bennünket bírálat azért, mert azzal számolunk, hogy valami új és eddig még ki nem nyilatkoztatott dolog közelít a végkifejlethez a világmindenségben? Vajon nem természetes dolog-e, hogy a fizikai világegyetemeknek az eddig ismeretlen léptékű korszakos mozgósítását és szervezését, valamint a Legfelsőbb Lény személyiségének megszületését kapcsolatba hozzuk az idő halandóinak az isteni tökéletességre való felhozatalának rendkívüli tervével és azzal, hogy ezt követően a Paradicsomon felvétetnek a Végleges Testületbe — ahol olyan feladatot kapnak és olyan beteljesülés vár rájuk, melyet világegyetemi rejtély fed? Az egész Uversza egyre inkább hisz abban, hogy a gyülekező Végleges Testületek a külső tér világegyetemeiben való szolgálatra rendeltettek, ahol már most is képesek vagyunk azonosítani legalább hetvenezer anyaghalmaz sűrűsödési folyamatát, melyek mindegyike nagyobb, mint a jelenlegi felsőbb-világegyetemek bármelyike.

      31:10.20 (354.6) Az evolúciós halandók a tér világain megszületnek, átkelnek a morontia világokon, felemelkednek a szellem-világegyetemekbe, beutazzák a Havona-szférákat, megtalálják Istent, elérik a Paradicsomot és felvétetnek az elsődleges Végleges Testületbe, s ott várakoznak a következő világegyetemi szolgálati beosztásra. Van hat további gyülekező végleges testület is, de Grandfanda, az első halandó felemelkedő lény az összes végleges rendű lény rendjének paradicsomi főnökeként elnököl. Ahogy e magasztos látványt szemléljük, mindannyian elragadtatva csak azt mondhatjuk: Mily dicsőséges beteljesülése ez az idő állati eredetű gyermekeinek, a tér anyagi fiainak!

      31:10.21 (354.7) [Ennek az írásnak az összeállítását egy Isteni Tanácsos és Egy Ismeretlen Nevű és Származású együttesen hitelesítette, akik az ilyen minőségben való működésre az uverszai Nappalok Elődeitől kaptak felhatalmazást.]

      * * * * *

      31:10.22 (354.8) Az Istenség természetét, a Paradicsom valóságát, a központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek szerveződését és tevékenységét, a nagy világegyetem személyiségeit és az evolúciós halandók felsőbb beteljesülését bemutató harmincegy írást egy olyan, huszonnégy orvontoni intézőből álló főbizottság hitelesítette, fogalmazta és angol nyelven szövegezte, mely az uverszai Nappalok Elődei által adott azon utasításnak megfelelően működött, miszerint mindezt a nebadoni Norlatiadekben, a Satania csillagrendszer 606-os világán, az Urantián Kr.u. 1934-ben kell elvégeznünk.

      Az Urantia könyv

      << 31. írás | Részei | Tartalomjegyzéke | 32. írás >>

      II. RÉSZ

      A helyi világegyetem

      Ezen írások összeállítását egy, a szalvingtoni Gábriel felhatalmazása alapján működő, helyi világegyetemi személyiségekből álló nebadoni testület hitelesítette.

       32. írás - A helyi világegyetemek kialakulása

       33. írás - A helyi világegyetem igazgatása

       34. írás - A helyi világegyetemi Anyaszellem

       35. írás - A helyi világegyetemi Istenfiak

       36. írás - Az élethordozók

       37. írás - A helyi világegyetem személyiségei

       38. írás - A helyi világegyetem segédkező szellemei

       39. írás - A szeráfseregek

       40. írás - A felemelkedő Istenfiak

       41. írás - A helyi világegyetem fizikai sajátosságai

       42. írás - Energia — elme és anyag

       43. írás - A csillagvilágok

       44. írás - Az égi mesterek

       45. írás - A helyi csillagrendszer igazgatása

       46. írás - A helyi csillagrendszer központja

       47. írás - A hét lakóvilág

       48. írás - A morontia élet

       49. írás - A lakott világok

       50. írás - A Bolygóhercegek

       51. írás - A Bolygók Ádámjai

       52. írás - A bolygók halandói korszakai

       53. írás - A Lucifer-féle lázadás

       54. írás - A Lucifer-féle lázadás okozta gondok

       55. írás - A fény és élet világai

       56. írás - Az egyetemes egység

      Az Urantia könyv

      << II. RÉSZ |