ezt mondani, azt eszik, amit adunk neki, annak is örüljön. De biztos vagyok benne, hogy örülni fog annak, hogy gondoltatok rá.
Mikor már mindenki visszatért saját gondolataihoz és elcsendesedtek, rá néhány percre “felébredt” Da.
-Sikerült találnotok valami megoldást, vagy soroljak én párat?
-Nem nénikénk, nem sikerült. -ismerte be Wan, -Dennek volt néhány képzavara, de nem voltak használhatók. Sajnos maradtunk ugyanazoknál a javaslatoknál, amiket néhány órája mondtál.
-Igen, gondoltam, hogy ezt fogod mondani, de őszintén szólva ez egyáltalán nem könnyű megoldásra váró feladat. Magam is körvonalaztam a dolgokat elmélyüléseimben, de máris későre jár és el is fáradtam, szóval valamelyikőtök hazavinne? Aztán mindannyian alszunk rá egyet.
Megvárták míg Den visszaért, aztán ettek pár falatot, ellátták az állatokat és lezuhanyoztak. A nap utolsó pillanatait együtt töltötték, mielőtt korán feküdni mentek volna. Egy ilyen nap után ki voltak merülve. Igazából viszont, ennek az állt a hátterében, hogy egyikőjük sem akart felmenni egyedül, és pláne nem először egy vámpírhoz odafenn, így inkább egyszerre vonultak fel.
Wan egyáltalán nem akart Henggel aludni, de úgy érezte kötelessége, így mint legidősebb, megkezdte a sort felfelé gyertyával a kezében, a reszkető gyerekekkel a háta mögött.
Megálltak a hitvesi ágynál és figyeltek. Heng nyílegyenesen ült az ágyban, sápadt bőre és korall színű szemei világítottak a sötétben.
-Jó estét család! -szólt mély, karcos hangon.
Mindhárman a helyükre feküdtek, de egyikük sem tudta levenni a szemét Hengről, aki nem mozdult, csak bámult maga elé.
1 3. PEE POB HENG
Egyszer csak hirtelen elaludtak a kimerültségtől. Reggel, amikor felébredtek Henget takarók borították és egy párnával a fején aludt.
Mindenki felkelt és olyan gyorsan suhantak el Heng ágya mellett amilyen gyorsan csak tudtak, majd lementek a földszintre.
-A mindenit anya, láttad apát az este!? -kérdezte Den. -A szemei és a bőre, szinte bevilágították a szobát, de inkább a szemei, ugye? Régen feketék voltak fehéren, mint a miénk, most meg vörösek a rózsaszínen… Biztosan attól a sok vértől. Gondolom.
-Nem tudom kedves, de gondolom igazad van. Jobb, ha csapolsz még egy kis vért és viszed a húgodat is, hogy fejjen. Emlékszel, nagynénéd hogyan csapolta le a vért?
-Igen anya. Most egy másik bakkecskétől vegyek, hogy a tegnapi fel tudjon épülni, ugye?
-Igen, jó ötlet Den! Minden nap másik bakkecskétől csapolj vért, Din pedig szokás szerint fejjen! Most egy kis ideig apátoknak adjuk az összes tejet, rendben? Nagyobb szüksége van rá, mint nekünk és nem akarjuk, hogy megéhezzen az éjszaka kellős közepén, ugye?
-Nem anya, azt biztosan nem! Alig bírtam elaludni az éjjel. Halálra voltam rémülve, hogy apa felkel és elkezd járkálni valami, vagy valaki harapnivaló után kutatva.
-Ilyenek miatt most ne aggódj Den! Én közelebb fekszem hozzá, mint te, szóval előbb engem fog elkapni. De ha látsz egy kiszívott, vér nélküli testet az ágyában, akkor gyorsan lécelj le! És akkor is, ha esetleg az egyik hajnalban arra ébrednél, hogy négy vörös szem mered rád a szúnyoghálónk mögül.
-Arra mérget vehetsz anya! Máris megyek azért a vérért. Hol van Din?
-Nem tudom, talán már kint is van. Eredj csak a dolgodra, majd én elmegyek Da nénikéhez motorral. Azt hiszem még mindig szükségünk van a segítségére apádnál. Mielőtt felmennétek a húgoddal megnézni, hogy hogy van, mindenképpen várjatok meg, jó?
-Rendben anya, nem kell kétszer mondanod! De mit csináljunk, ha ő jön le?
-Nem hiszem, hogy le fog… mélyen aludt amikor felkeltem, de úgysem leszek sokáig. Ha mégis lejönne, egy biztos, mégpedig, hogy ne engedd jó reggelt puszit adni!
Wan tíz perc múlva visszaért Daval, aki már az asztalánál várta a Heng ház szükséglátogatóját, valamelyikük személyében. Amikor visszaértek, Heng még nem volt lent, Din viszont már megfejt és Den is majdnem készen volt a reggeli teendőivel.
-Rendben. -mondta Da, -mostanra fél-fél kecsketejet és vért javaslok egy teáskanál bazsalikommal, fél korianderrel és egy csipetnyivel ebből. Jól keverd össze, és kész is. Adj neki fél litert reggel és ugyanannyit este. Ennyinek elégnek kell most lennie. Á, és sose adjatok neki fokhagymát, az nagyon rossz a vámpíroknak! Na menjünk fel, nézzük meg hogy van most.
-Da néni, mielőtt felmennénk meg kell, hogy mondjam, az éjszaka nagy részét mereven az ágyában ülve töltötte, sápadt bőrével, rózsaszínű szemeivel és vörös pupilláival pedig úgy világított, mint egy jelzőfény. Jaj, és mikor hozzánk beszélt! Ó, Istenem! Még sosem hallottam olyasmit. Azt mondta „Jó estét család!”, olyan szörnyű mély hangon… nagyon ijesztő volt!
-Ezzel most ne törődjünk… menjünk és nézzük meg!
Felmentek az emeletre a tejturmixos palackkal kezükben és bementek a szobába. Az összes redőny le volt engedve, szóval koromsötét volt odabent. Wan vissza kiment, hogy hozzon egy gyertyát a tartójából. Meggyújtotta a gyújtóval, ami egy madzagon lógott a tartó mellett és visszament a szobába, hogy csatlakozzon Dahoz, aki addigra már közelebb merészkedett az ágyhoz, ahol Heng aludt.
A gyertyafény semmi újat nem világított meg, így a nők felhajtották a szúnyoghálót és az ágy két oldalára ültek. Wan hátra húzta a takarót, és íme ott feküdt a hátán, meztelenül, karjait szélesre tárva, mint Jézus a kereszten, nyitott szemekkel. Két mélyvörös kör, rózsaszínű mandulákban ültek a kifejezéstelen arcon. Ajkai, mint két kis félkör.
Wan kérdően nézett Dara, aki a betegét vizsgálta. Tenyere hátát Heng homlokára téve ellenőrizte a testhőmérsékletét, amin nem volt meglepődve mikor megérezte, hogy szobahőmérsékletű.
-Hogy vagy ma Heng? -kérdezte felesége.
-Éhes… nem szomjas, -dörögte, mint ahogyan a sziklák gördülnek alá a hegyoldalban.
-Rendben kedvesem, akkor ülj fel! Van még finom tejturmixunk.
Elrendezték Henget, felrázták a párnáit a háta mögött, segítettek neki felülni és betakarták.
-Idd meg ezt kedvesem! -szólt Wan, -Ez ízlett a legjobban tegnap.
Da egy pohárba öntött belőle és egy szívószállal adta neki. Heng megivott két pohárral a rózsaszínű italból zöld fűszerhabbal a tetején, ami után felpezsdülni látszott. Kihúzta magát és körülnézett, mintha most tenné ezt először, ébredés után.
-Ezt szereted, ugye Heng? -kérdezte Da. -Látom rajtad, hogy sokkal élettel telibb vagy mint mikor bejöttünk. Szerinted ma már le fogsz tudni jönni az emeletről? Egy kis napfény lehet, hogy jót tenne… kicsit sápadtnak tűnsz… nincs megszokva neked, hogy idebent vagy, ugye?
Heng úgy nézett rá, mint aki idegen nyelven beszél hozzá, aztán a feleségére nézett.
-Ki szeretnél menni a mosdóba Heng? Egy ideje nem voltál már, jól érzed magad odalent? Ki szeretnél menni most a mosdóba, vagy hozzak inkább fel neked egy vödröt?
-Igen, jó ötlet! Leakarok menni a mosdóba, de előbb kérek még tejturmixot.
Mivel egyikőjük sem tudta, hogy mennyit is kéne innia belőle, adtak neki amennyit kért, így Heng egy egész litert megivott.
Da