az orvost a tanártól – elvégre mindketten tudásmunkások, csak akkor, ha beszélsz velük, amit tiltottak az egyetemi szabályok. játszma, meccs. A buszon a diákok, és néhányan voltak legfeljebb 3-4-en, jegyeztek, és a megfelelő megállóban leszállva jegyzeteket váltottak. Sok volt a hasonlóság. A legtöbb gyufával rendelkezőt pedig azt tekintették győztesnek.
Például a katonaság és a rendőrök könnyen kitalálhatók – a spiritualitás lenyomata szigorú merev arcukon önmagáról beszélt. Telt-múlt az idő, és a fizikus hallgatók jövő generációja továbbadta ezt a játékot más diákoknak. A 2000-es években számítógépet, nevezetesen mesterséges intelligenciát kapcsoltak a játékhoz. Megjelenésben, járásban, mesterséges intelligencia huligánokat és terroristákat keresett az utasforgalom között. A találgatások aránya elérte a 80 százalékot, és ez nagy százalék. De leginkább a számítógép és az ember szimbiózisában sejtették. A férfi azt látta, amit a gép nem lát – ez a spiritualitás lenyomata az ember arcán. Ezt imagyakorlattal, az ortodox egyházban való istentiszteletre járással, az egyház szentségeinek megtartásával érték el. És most, az ötödik, utolsó tanulmányi évfolyamon a hallgatók már – ahogy mondani szokták – a metró összes utasát, buszát, útitársát az autóban érezték… Érdemes megjegyezni, hogy a lelkileg legfejlettebb hallgatók azt használták, Az ember belső érzéki világába való behatolásnak nevezik a szerzetesek, hivatásos katonaság, bírák információinak “felismerésének” ilyen módon történő behatolását.
De a világ fejlődött, a számítástechnika fejlődése gyors és gyors volt. 2010-ben már vezetékek nélkül, a kezelő gondolatának feszültségével vezérelték a számítógépet. Bár ezek a kísérletek nem mindegyike volt nyilvános, mégis igen. És akkor felmerült a fő kérdés – képes-e egy nagy teljesítményű számítógép olvasni az emberek gondolatait, például buszon utazva? Lehet, hogy kiderült, de akkoriban ez egy nehézkes technika volt, de már 2025-ben ez a technika egy doboz cigaretta méretűre csökkent. Természetesen, ahogy korábban, a személyazonosításban is remek eredményt adott az ember és a számítógép, vagy inkább az ember és a mesterséges intelligencia szimbiózisa. És itt elérkeztünk a Pegazuson végzett kutatócsoport fő tudományos kísérletéhez. Ez a lényeg. A buszon egy számítógéppel rendelkező személynek, még a legkisebbnek is, az ellenőrzött személy közelében kell lennie. Mi van, ha terrorista? Felmerült tehát az ötlet, hogy “érezzek”, távolról olvassuk az emberek mentális képét – például az űrből.
Egy ultra-nagy frekvenciájú hullámot tápláltak át egy erős sugárnyalábban, a Földön ez a sugár a beállításoktól függően öt-fél méter átmérőjű sugarat foglalt el. Az operátor műholdon keresztül szondázta meg az emberek tömegét, hogy negatív, agresszív gondolatokkal rendelkező embereket keressen. És miután azonosították őket, összekapcsolták az operatív-keresési intézkedések teljes komplexumát. Ebben a kísérletben volt az érem másik oldala is – az energia távolról történő átadása egy megsérült személynek, például egy beteg embernek, aki az úton sétál. Egy bizonyos frekvenciát egy műholdból származó sugár sugárzott az űrből, természetesen senki sem hallotta, majd ez szabta meg az emberi agy munkájának ütemét, és szükség esetén minden szükséges tulajdonságot eltávolíthatott egy sebesült harcosból. De ez a kísérlet katonai oldala. Minden elméleti számítás a 21. század húszas éveiben történt, és az év már 2028 volt. Tehát minden, mind a hajó technikai felszereltsége, mind a kutatók tudományos színvonala a célnak megfelelt. A csapat összetétele nemzetközi volt, Vaszilij Kharin például orosz, Permből, 42 éves volt, és ez volt a második űrexpedíciója. Repülőmérnökként és részmunkaidős biológusként dolgozott, szinte mindent tudott a hajóról és a férfiról. “Pszichobiomechanikai rendszer – ember” – ahogy ő szerette mondani.
A hajó parancsnoka, Arthur Stolz professzor Németországból származott, és szerepe inkább az volt, hogy összehozza a legénység tagjait és vezesse a projektet. Ő is főállású pszichológus volt, az egyik svájci kolostorban képezték ki.
Az expedíció orvosa, Svetlana Moiseevna Izraelből származott, erőssége az agy, a vér összetétele, az agy és az ember biohullámai.
A “Vagrius” intellektuális rendszer eredetileg az Egyesült Államokból származott – a chipek minimalizálása ebben az országban a huszadik század 90-es éveiben jött ki a csúcsra. A mesterséges intelligencia önállóan tanult mind a programmódban, mind az erudíció területén – a sakkjátékban nem volt párja a Földön. Például baleset esetén önállóan, emberi beavatkozás nélkül partra tudta tenni a hajót.
Természetesen az expedíció más tagjai is voltak, robotok és még sok más, amiről alább írunk.
Tehát minden készen állt a kísérletre mind a távolsági energiaátvitel, mind a mentális képek pályától távoli olvasásakor. A helyszínen önkéntesek egy csoportja is másfajta internalista természetű volt. Minden készen állt. Ám ebből a napelemes balesetből egy kis baki lett – már repült egy rakományjavító hajó a Földről, de egyelőre mindenki pihent, és a huszadik évek hetvenes éveinek tetején lefűrészelt germánium tranzisztorokból házilag készített napelemet használt. század.
BIOROBOT A KOLOSTORBAN
Miután megműtötték a kezét, és új alkar került a Biomax 21-re a medvével vívott harcban elvesztett régi helyére, az orvosok tanácsa úgy dönt, hogy egy kolostorba küldi, amely 30 kilométerre van a tudományos várostól. Ott a szövetek meggyógyulnak, a súly normalizálódik, és az életről szóló gondolatok megnyugszanak. Borisz Boriszovics Aleikin, emberi életének 21-én így hívták a Biomaxot, egyetértett. Ő, egykori katona, már a biorobot második életét élte, és belülről akarta látni a gyülekezeti életet.
A Sparrows falu közelében lévő Vorobiev kolostor kicsi volt. 20 tehén borjakkal, 2 traktor és 30—35 testvér. Csak 3 szerzetes volt – maga az apát, Fülöp atya, segédszerzetese, Andrei és Szergiusz szerzetes, aki még fiú volt a templomban, és szerzetesi rangra nőtt. A testvérek, az úgynevezett munkások többnyire egykori alkoholisták voltak, akik a sors akaratából veszítették el otthonukat és munkahelyüket. Volt egy csoport kábítószer-függő is, olyanok, akik kiszolgálták az időt, és a gonosz hálóját szőtték itt a kolostorban.
Boris Borisych rendszeres busszal érkezett a helyre, miután 2 kilométert gyalogolt a kolostorig, és meglátta a templomot. Minden, mint a légifelvétel térképén – a távolban a háromemeletes ház, ahol a testvérek laktak, a pajta mellett… A kert és a fürdőház a távolban látszott. Az ikonboltba bemenve meglátta ott Andrej szerzetest, aki korábban az Elektronikai Kutatóintézet kutatója volt. “És miért hagyta el két éve kutatóintézetünket? Mi késztette erre – a kolostori csend?
Csend volt a Templomban, Andrey papírokat váltott, és Boris (ő is egy Biomax 21. biorobot) halkan megkérdezte: “Ezt szeretném itt… kezelni a karomat a műtét után és rendbe tenni az idegeimet, hol lehet. hagyja a dolgokat, és általában hová tegyem most?” – Ó, igen, tegnap telefonált – mondta Andrej szerzetes. – Hagyja rám az útlevelét és a mobiltelefonját, valamint a készpénzt – itt nem lesz szüksége rájuk, és kövessen. Borisz elhagyta útlevelét, mobiltelefonját, bár egy második mobiltelefont is beépítettek a testébe, valamint egy rádióadót egy műholdas telefonnal. A Központtal bármikor kapcsolatba lehetett lépni, bármilyen munkavégzés közben és akár másokkal is beszélgetni.
– Tarthatok magamnál zseblámpát? – kérdezte