be, az ágyak két szinten voltak a falak körül. A pincében is mutattak egy tüzelőt, nem kellett fűteni, tartalékba kellett hozni egy kis tűzifát és széndarabokat, rendet tenni, megjavítani a megereszkedett villanyvezetékeket, kifeszíteni a kolostor belső telefonjának kábelét és szerelni. ott egy régi stílusú telefon. Amit Borisz Boriszovics csinált.
Étkezés közben Borisz körülnézett, és mesterséges intelligenciája emlékére feljegyezte az összes testvért – a tegnapi alkoholisták és drogosok szépen fel voltak öltözve, arcukon pír volt. Mindenki ébren volt és éber. Csak egy közülük – Dmitrij, amint Borisz később megtudta a nevét és vezetéknevét a Belügyminisztérium adatbázisából, összehasonlítva az arcáról készült fényképet, komor volt. Dmitrijnek elment az esze, ő, a szervezett bűnözői csoport vezetője fészket rakott itt. Ma este egy adag heroint kellett volna vinnie a kolostorba, hogy később Európába szállítsák. És akkor ez az új. Tüzelőnek és őrnek nevezték ki. “Bármilyen biorobot volt a zsaruktól” – gondolta Dmitrij. Évekig tartó bebörtönzése és hosszas “sétálása” a zónába nem hagyta cserben. “Ma este Fülöp rektor atya saját dolgára elutazik a városba, az egyházmegyébe. Andrei szerzetes alszik, Szergiusz szerzetes pedig az egész világért imádkozik éjszakánként a Templomban. De ez a fájó kezű ember nem szerepelt benne. a terveimben. Lesz egy nap, lesz kaja” – gondolta Dmitrij, és teázni kezdett.
Borisz közben elment a könyvtárba, vett néhány könyvet. Ott volt Theophan a Remete a “Láthatatlan szidással”, és John of the Ladder és még sok más. Az alagsorban volt egy deszkából összerakott bakágy, ahová Borisz egy köteg könyvet hajtogatott. A műtött kar fájt, a varratokat még nem távolították el a bioszövetből. A testérzékelők szerint minden normális volt, 48 órán keresztül töltődött. Pedig aludt volna pár órát, hogy ne aludjon éjjel, hanem olvasson és körbejárja a kolostort.
Sötétedett… Borisnak sikerült pár órát aludnia a cellájában – senki sem zavarta, mindenki engedelmeskedik. Ideje volt a templomba menni a kötelező közös esti imára és a testvéri uralomra. Amit meg is tett.
Borisz egy kicsit mindenki előtt állt, egyenletesen keresztbe vetette magát, ahogy az egy keresztényhez illik, de kívülről magán tartotta a szemét. mintha a testvérei szemével látta volna magát. Nem adott ki magából egy biorobotot – evett, aludt és imádkozott, mint egy ember. Tudta, hogy a Felsőbb Elme biztosan létezik, de dogmatikusan emberi lényként még mindig kevés hittel volt, nem érezte minden második létezését a Földön. Az iránta való aggodalma.
Az esti szabály véget ért, a testvérek körbe álltak, és végighaladva bocsánatot kértek egymástól. Miután elhagyta a Templomot, Boris megkönnyebbült a gondolkodásban. Hosszú idő óta ez volt az első alkalom. A biorobot intellektuális rendszere a közös testvéri ima pillanatában rögzítette az agy intenzív munkáját, és most egy kis pihenőt kapott az agy, ami valamiféle örömteli eufóriaként szolgált. Nem a kegyelem, az az ismeretlen érzés volt, amiért Biomax 21. a kolostorba került.
A kazánházhoz érve összehasonlította a műholdról készült légifelvételt a kolostor körüli mozgásának térképével. A Központtal való első kommunikációs ülés időpontja hajnali 2 óra. Szükség volt a kolostor összes épületének további megvilágítására a Cosmos 976 műholdról a rejtett helyiségek számára. Lehetséges, hogy itt, a Vorobiev-kolostorban csatornát hoztak létre Európa kábítószer-ellátására. Nos, Borisz Boriszovics, azaz a Biomax 21 biorobot nem hitt abban, hogy egy visszaeső tolvaj véletlenül megjelent a kolostor területén. A Belügyminisztérium szerint az 1970-ben született Zhuk Dmitry Lvovich volt. A Belügyminisztérium rendes munkatársai megkerülték ezt a kolostort – a hely távol van a várostól, csendes, és ki ad engedélyt a kolostor területén végzett műveleti-kutatási tevékenységekre. Igen, és az erő nem volt elég. Valamiféle zsarunak kellett lenni ahhoz, hogy beszivároghasson a kolostorba, ahol saját őrség van, egyfajta állam az államban.
Sötétedett … 3 óra volt hátra a kommunikációig. és Borisz tanulmányozni kezdte a szerzetesi munkákat. És itt van, amit olvasott. Kiderült, hogy a kegyelem vonzása érdekében a görög szerzetesek mindig félig suttogva ismételgetik: “Jézus Krisztus… Jézus Krisztus”. Tehát mindig a munkahelyen, amikor elmennek valahova. Ez a Jézus-ima része volt, egy ajándék, amely az ókorban keletkezett. A Jézus-ima ajándékának birtokában az ember átalakult, Istenhez hasonlóvá vált, ajándékokat szerzett. Így hát a biorobot félig suttogva, halkan, szünetekkel beszélni kezdett: “Jézus Krisztus… Jézus Krisztus.” így eltelt 2,5 óra.
Mindenki aludt, csak az ügyeletes kutyák feküdtek lustán a testvérház ajtajában. Borisz elhagyta a stoker pincéjét, de ekkor egy ismeretlen erő megállította. Egy férfi ment el mellette. A férfi nem vette észre Borist – ha kicsit korábban vagy később ment volna ki, látták volna egymást. A biorobot bekapcsolta az infravörös sugárzást, és meglátott egy parkoló dzsipet a bokrok közelében. A dzsipből egy köteget osztottak ki, és az lassan és hangtalanul elhajtott. A férfi olyan csendesen fogadta a fehér köteget, mint egy árnyék, elment Boris mellett, aki a stoker pincéjében állt. Közben Boris csatlakoztatta az elektronikus orrot – “Heroin! Csúcsminőség!” – ez volt a csomagban.
Azonnal megszületett az elhatározás – anélkül, hogy az éterbe adásba került volna, amit le lehet csapni, hogy megszökjünk a kolostorból. És azonnal fuss. A csillagok szerint tájékozódva Borisz elhagyta a kolostort – mintegy 25 kilométerrel előtte terepen, reggel még mindig kapcsolatba lép a Központtal. De már messze lesz a kolostortól.
Végigment egy országúton, és félig suttogva ismételgette: “Jézus Krisztus… Jézus Krisztus…” Aztán balra volt egy kis mocsár. A biorobot összes érzékelője normálisan működött. És akkor tisztán hallotta a liliomok felől: “Milyen boldog ember sétál el mellettünk… Milyen boldog! Maga Isten segített rajta!” és Borisz tisztán érezte azt a leírhatatlan, leírhatatlan állapotot, amit kegyelemnek neveznek!
BEAST EMBEREK
A Biorobot Biomax 21 öt napig félig ájult állapotban feküdt a kövek eltömődése alatt. Pontosabban a vadállatok által okozott sérülések miatt nem tudta megállapítani. Ez a háború már két éve tart, változó sikerekkel a hadviselő felek számára. A Biomax bal karja félig leszakadt, biodrótokon-vénákon lógott és olaj szivárgott belőle, a kézszorításért felelős kismotorok tovább spontán be- és kikapcsoltak, áramot fogyasztva.
A táplálkozási rendszert a bioszisztémában terminátorként állítottuk be. Ez még csak nem is gazdaságos “extrém”, vagy vészhelyzetnek is hívják, ez az a mód, amelyben a szerkezet mobilitása korlátozott – a biorobot élettartama közel van a halálhoz, és ennek az üzemmódnak a feladata a memóriakártyák támogatása a különleges erők mentőcsapatának megérkezéséig a bázisról. A lázadók – vadállatok nagyon ravaszul viselkedtek, ügyesen álcázták magukat az állatvilágban, könnyen képezték magukat, majd csoportokba verődtek, majd egyedül cselekedtek. A Beastmeneket olyan tudósok támogatták, akik a bűnözés, nevezetesen a drogbárók soraiban léptek be a tudományos pályára. Egy ilyen csoporton, a Kharatron készülék sugaraiból származó mutáció termékén bukkant rá a Biomax 21st, miközben a Krasnovishersky rezervátum területén járőrözött.
Első pillantásra közönséges medvék voltak – egy nőstény medve két kölykével. A Biomax 21 az utasításokat követve lőtávolságon belülre került, de amint felhúzta az altatót, a medve meglendítette az ingát. Igen, igen, a hadsereg kémelhárító iskolájának ugyanaz az