Kortárs sci-fi gyűjtemény. Perm, 2023. Vlagyimir Frolov

és az izomszövetek összekeverednek az emberrel, valamint a titán, és a perfluorán komponens alapú organopod műanyag) oda vezetett, hogy a medve Alice összeesett, mintha leütötték volna. Ez mindig megtörténik érintés nélküli használat esetén – körülbelül 2 napba telt, amíg a menhelyen helyreáll. – Őrnagy elvtárs, őrnagy elvtárs – rohantak hozzá a medvekölykök, Zosima és Ephraim őrmester —, mi van veled? – Ez a tábor félelmetes egy barlangban a Farkaskövön, töltse fel a bejáratot kövekkel, hadd száradjon meg. Számítása szerint az akkumulátor töltöttségének termikus üzemmódban egy hónapos munkára elegendőnek kell lennie, majd a memória- és tudatmodulok kihúzása után újra lehet programozni a Biomax-21-et. Már átment, már feltörték ezt a biorobot-sorozatot. Nos, és akkor vagy egy biorobot-shahid, vagy titkos beszivárgás az emberek környezetébe – “visszatérés” a társadalomba, ha a legenda megengedi. Az őrmesterek pont ezt tették – behúzták a Biomaxot egy barlangba (ősi emberi hely volt), és kövekkel elzárták a bejáratot. De! Nem öntötték el vízzel ezt a félholttestet! Félek az összes rendszer végleges rövidzárlatától…

      Így hát Biomax a sötétben feküdt, és gondolkodni kezdett, az ellenség helyébe helyezve magát: “Ha nem pusztították el, akkor újraprogramozzák, később nem fogsz emlékezni magadra. Már keresnek engem.. Tehát mártírt csinálnak belőlük.” Megpróbált felvenni a kapcsolatot, de a rádiójel elnyelődött, antenna kellett, legalább egy kicsi, és a jel rövid volt, de erős – az akkumulátor töltődik! És akkor a hibrid elme (az embernek és az intelligens gépnek is feltűnt!) 1) levágta a bal kezét, még mindig nincs rá szükség. És a részletek a kéz használható! 2) gyűjtse össze az összes vezetéket – az antenna áramkör készen áll! 3) víz szivárgott ki a barlang tetejéről, és hígtrágyaként halmozódott fel a sarokban. – Ott áss! – ásott egy lyukat a jobb kezével vagy húsz centis. most már két szabálytalan alakú lemeze volt – az egyik a kéz külső fémezett rétege, a másik pedig kis rézszőrökkel ellátott vaszkuláris – őket függőlegesen eltemette huzalokkal, körülbelül 25 cm-es távolságot hagyva közöttük. A nedvesség beszivárgott ebbe a rögtönzött akkumulátorgödörbe. felülről. Két “lemez”, acél és réz, egy kéz maradványaiból, függőlegesen a földbe temetve, potenciálkülönbséget adott! csak 1,5 volt, de az is elég volt. A számítás a következő volt – a vadállatok tudták, hogy mennyi az idő, amíg az akkumulátorok teljesen lemerülnek – körülbelül harminc nap, plusz-mínusz egy nap. Ezt követően gyere és vedd fel a készet. A 29—30. napon csapatba gyűlnek a barlang körül, és elkezdenek körözni, előre meggondolva, hogy van-e csapda a vadállatoktól. “Tehát – indokolta a Biomax 21. – szükséghullámra kell adásba lépni, az eszméletvesztésemtől számított kb. 27. napon. Csak az SOS van adásban! 27 nap 24 órában 648 óra, erre az időre fel fogom tölteni az akkukat a szükséges szintre! A test (az emberi komponens) tényleg tömegében veszít, de ez a víz. És feküdj, feküdj nyugodtan, kapcsold ki az összes rendszert kivéve a hőt (memóriakártyák, operációs rendszer készenléti módban). Csupán öt perc az ülésből – aztán eszméletvesztés, majd hogyan intézi az Isten – jelet kapnak a bázison, terepjáróval érkeznek, ássák ki… – a memóriakártya mentésre kerül, majd felépülés, kórház…”

      De térjünk vissza a vadállatokhoz, kik ők és hogyan jelentek meg? Minden Jevgenyij Viktorovics Sakulin laboratóriumában kezdődött. Szinte tudományosan bebizonyította a gondolatok állatokra való átadását azáltal, hogy egy állat agyát egy bizonyos típusú sugárzással, nevezetesen az agy bizonyos területeit sugározta be. 2026 nyarán nyaralni ment a Krasnovishersky rezervátumba, és képzelje el, hogy eltéved. Beborult az ég, másodnap vándorolt és kiment a “Farkaskő” nevű barlangba, a barlang mélyedés volt a sziklában, alacsony volt és csak leguggolva lehetett megközelíteni. Ennek a barlangnak a falait a sárfolyás előtt szokatlan szépségű kristályok bélelték ki. Sakulin később “Kharatron” -nak hívta. Így amikor a barlangba került, elvesztette erejét, és körülbelül 15 percig aludt benne. A barlang ívén, a szikla nagy repedésén át egy kis fénysugár hatolt be – megtört és a kristályokra esett, és máris enyhe köd formájában beburkolta magát a barlangot. Sakulin felállt és körülnézett – hirtelen tele volt erővel és tisztán, bármilyen meglepően is gondolta.