az asztronómiai experimentum abból áll, hogy az elaludtnak mezítelen talpára papirost kötnek, s azt meggyújtják.)
Barkó Pali is elpárolgott a szobából, s aztán csak várta Csollán Berti, hogy majd visszajön – mikor megunta a várakozást, maga is utánanézett, de sehol sem talált írmagnak való diákot sem a házában. Az udvarra is kiment, ott is nagy csendesség volt. Hítta a kutyákat, de egy sem jött elő. Utoljára a cselédeket kurjongatta fel.
– Merre vannak a diákok? Hová lettek a kutyák?
A diáknak híre-hamva sem volt már messze földön. Jó lába van annak. Az az egy pedig, amelyiknek rossz van, fenn ül Csuka Feri nyakában, az szalad vele torony irányában, végig a pusztán. Valahol a Tisza körül járnak azok már. – De a kutyák nagy sokára jelt adtak magukról. Mint valami kísértetüvöltés, mint a „wilde Jagd” föld alatti kutyakardala zendült fel egyszerre a rémséges kutyasírás; vékonyan, vastagon, cifrán, keservesen, siralmas csahintással, ijedős buffogással vegyest. Honnan jön ez? Merre vannak? Béres, fehércseléd szaladt hetvenhétfelé kutyakeresni; míg végre rájöttek, hogy valamennyi agár, komondor, vizsla, kopó, tacskó el van temetve egy üres búzaverembe; aminek a szája le volt fedve egy szekérkerékkel: onnan üvöltött elő az egész kórus. Hogy kerültek oda? Bizonyosan az a sánta garabonciás hordta őket oda valamennyit. Ez volt a közvélemény. No, az még rossz helyen fogja végezni a sorsát.
Amint Csollán Berti rájött, hogy a vendégei megszöktek, szörnyű haragra lobbant.
– Lóra! Valahány béres van! Utánuk! Vissza kell őket hozni.
Maga is nyeregbe kapott, nyakába vetette a karikást, s vezette az üldöző csapatot a rév felé. Arra kellett menekülniök.
A Tisza réve pedig, melynek Berti volt a birtokosa – jó egy óra járásnyira feküdt a kastélytól; onnan szoktak átkelni komppal a túlsó oldalra. Egy vastag kötél volt kifeszítve a két part között, ahhoz a kötélhez volt akasztva a komp csigahurokra, úgy tolták át azt a révészek a kötélbe kapaszkodva.
Éjszaka volt már, mire a diákok megérkeztek nagy lélekszakadva a révhez. Ilyenkor már a révész is alszik.
– Üff – nyögött nagyot Csuka Feri, ledobva nyakából a gyepre sánta Biróczyt. – Huszárnak készültem, s huszárlónak fogtak be.
S Biróczy azonnal ment a révészt fellármázni.
Annak sehogy sem ment a fejébe, hogy éjnek éjszakáján szállítson át valakit a Tiszán. Kiváltképpen azt az öt legátust, aki negyednapja ott prédikált a portán. Mi járatban vannak?
– Hát, bácsi, megvalljuk igazán, szökünk – mondá Biróczy. – Holnap vasárnap, s nekünk a helyeinken kell lennünk, ahol már várnak ránk, kit Csányban, kit Hevesben, és ha ott nem leszünk, lemossák rólunk a szenteltvizet bécsi szappannal. A kendtek hóbortos gazdája meg erővel itt akar bennünket holnap is tartani, hogy megint tartsunk kendteknek prédikációt; aztán a prédikáció végével kit-kit megkatekizáljunk!
Az öreg révész megszeppent erősen.
– Hát aztán mi az a megkatekizálás?
– A biz abból áll, hogy egyenkint minden ember kiszólíttatik a középre, s aztán kikérdeztetik, hogy mit tud a szent vallásból, melyek a tíz parancsolatok? Melyek voltak az egyiptomi tizenkét csapások? Kik voltak az apostolok név szerint? Hogy hítták Noé fiait? Mi nevük volt József kilenc testvéreinek?
– Micsoda? – kérdé a révész hüledezve.
– Kend csak jól jár; mert kend lesz az első, akit megkatekizálnak; s kendre mindjárt az első kérdés jut, hogy kik voltak az ótestamentomot szerző próféták név szerint, és azoknak fejezetei?
– Az ótestamentomi próféták?
– Talán nem is tudja kend? No, majd én megtanítom rá, hogy megfelelhessen vers szerint.
Mózes volt az első, Józsué és Bírák,
Rút asszony, Sámuel, Királyok, Krónikák,
Esdrás, Nehémiás, Eszter, Jób, Zsoltárok,
A Példabeszédek és Prédikátorok,
Énekek éneke, aztán Jerémiás,
Ezékjel, Dániel, majd megint Hoseás,
Jóel, Ámos, Jónás, Abdiás, Mikeás,
Nahum, Habakukkal, és még Sofoniás,
Aggeus, Zakariás, végre Malakiás,
Akiknél többeket nem ismer az írás.
– No, mondja el kend utánam szépen; mert ha megkap bennünket Csollán Berti, s visszavitet, ez lesz a kend felelete holnap.
– Csülökre, legények! – ordítá rémülten a révész. – Frissen tegyük túl a másik partra ezt az öt diákot.
– De hátha utánunk jön a gazda – aggódott Biróczy —, s visszahoz?
– Ma ugyan nem. Arról már felelek – monda a révész. – Dejsz engem meg nem katakizáltat vénségemre.
A megrémült révészek olyan hirtelen átrántották a kompot a túlsó partra, ahogy még semmi borravaló nem tett gőzerői csodát esetlen járművel.
Mire Csollán Berti üldöző hada megérkezett a révgunyhóhoz, az üldözöttek már rég csendesen aludtak egy puszta szőlőben, egy felfordított boroskád szellővédő oltalma alatt.
Berti szidta a révészgazdát, minek vitte át a diákokat, hogy merte őket szökésükben előmozdítani. A révész nem szólt semmit, csak magában dörmögé a rettenetes szókat: „Esdrás, Nehémiás, Hoseás, Mikeás!”
– Frissen utánuk! Vissza kell őket hozni!
(Dejszen, nem eszel ma azokból!)
Mikor a Tisza közepén járt a komp az üldöző csapattal: hogyan, hogyan nem; az nem tudódik, de megesik akárhányszor véletlenül, mért ne eshetett volna meg most is, hogy a kötél a túlsó parton elszakadt; a Tisza éppen áradásban volt, elkapta a kompot, a révészlegények megkapták a kötelet; s az öreg révész olyan ügyesen kormányozta a járművet, hogy a sebes ár a kötélnél fogva odacsapta azt a parthoz, ott mind belefordultak a vízbe; szerencsére a part tele volt ültetve fűzfával, azon kikapaszkodott minden ember szerencsésen pocsékká ázva.
És ezt mind Habakuk prófétának és az ő társainak köszönhetni.
Az elszabadult diákcsapat pedig, miután a túlparton érzé magát, igyekezett elérni egy közelből fehérlő házat; az pedig egy homoki szőlőnek elhagyott kunyhója volt. Olyan épület, amelynek csak három oldala van; a negyedik egészen ablak. Abban találtak egy szegletbe állított taposókádat, amögé letelepedtek.
– Fiúk. Itt a válaszút – monda Jenőy —, holnap ki erre, ki amarra; ki tudja, mikor látjuk egymást. Hanem hát most tegyünk egy fogadást: hogy akik tizenkét esztendő múlva élünk: ezen a napon, melyen búcsút veszünk egymástól, ismét felkeressük egymást. A találkozás helye Pest.
Mindannyian megölelték, megcsókolták egymást, felfogadták, hogy tizenkét év múlva, akármilyen nagy úrrá, akármilyen koldussá tegye is őket a sors, egymást Pesten felkeresik. „Visszajövök Tatárországból is” – ígéri Barkó Pali.
Akkor aztán lefeküdtek egymás mellé a földre, betakaróztak a felleghajtóikkal, s két perc múlva aludtak csendesen az Úrban.
Csak sánta Biróczy maradt ébren, tettetve az alvást, s mikor társai már mélyen szunnyadtak, elővonta zsebéből a Csollán Bertitől elnyert pénzt, felosztá öt csomóra, egy-egy csomót odalopott