irányok és ellentétek nélküli Okozati Óceán létezett, ezen ringatózott egy kígyó gyűrűin pihenve Visnu isten. Hasa kidomborodott a vízből, köldökéből pedig egy lótusz sarjadt. A virág kibontotta szirmait, közepén pedig ott ült Brahma, a Teremtő, csecsemő képében – pont úgy, mint az egyiptomi mítoszban Ré.
A harmadik teremtésmítosz-típus az áldozattal teremtés modellje. Purusa története (Purusa szanszkritul: Szellem, Világlélek, aki méreteiben azonos volt az addig kaotikus mindenséggel. Az istenek úgy döntöttek, feláldozzák őt, amivel Purusa egyetértett, sőt önként halálra adta magát, hogy testrészeiből megszülethessen a ma létező Univerzum. Önfeláldozásával Purusa életet adott a világnak.) rá a legszebb példa, de hasonlóan egy ősisten önfeláldozásából, holttestéből származtatták a világot a germánok, a kínaiak, és még sok más nép is. A spirituális üzenet a következő: a dolgok létrejötte mindig fájdalommal jár, vajúdással, olykor egy korábbi dolog pusztulásával. Ahogy a halálból élet, az életből halál fakad, úgy a Mindenség is csakis egy önfeláldozó lény halála révén születhetett.
A negyedik jellegzetes teremtésmodell a Világtojás legendája. Ennek lényege, hogy a jelenlegi mindenség egy őstojásból keletkezett, ami eredetileg önmagában foglalt minden később létrejövő dolgot. A tojás tehát egyfajta szingularitás (www.rieth.hu/Vilagom/10b_Szingularitas.htm: A szinguláris szó jelentése: egyedi, kivételes, különleges viselkedést vagy szabálytalanságot mutató. A szingularitás egy szinguláris hely), őspont volt, ami túlfeszülve szétrobbant és kirepült belőle minden: Nap, Hold, csillagok, világűr, téridő, Univerzum. Ez gyakorlatilag egy az egyben ugyanaz, amit a Nagy Bumm (Big Bang), az ősrobbanás-modell. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ősrobbanás: tudományos elmélet, mely szerint a világegyetem egy rendkívül sűrű, forró állapotból fejlődött ki nagyjából 13,8 milliárd évvel ezelőtt. Az ősrobbanás-elmélet azon a megfigyelésen – az úgynevezett Hubble–Lemaître-törvényen – 2018 előtt Hubble-törvény – alapul, mely szerint a galaxisok színképvonalai vöröseltolódást szenvednek. Ez a tény a kozmológia elméletével összevetve azt mutatja, hogy a tér az általános relativitáselmélet Friedmann–Lemaître-modellje szerint folyamatosan tágul. Ha a múltba extrapoláljuk az Univerzum jelenlegi állapotát, akkor ezek a megfigyelések azt mutatják, hogy a világegyetem egy olyan állapotból kezdett tágulni, melyben az anyag és az energia rendkívüli hőmérsékletű és végtelen sűrűségű volt.)
Az ötödik teremtésmodell a szóval teremtés archetípusa.
(https://idegen-szavak.hu/archetípus: őskép-minta, az első lenyomat)
A Thot-genezisben Íbisz a hangjával teremt: az addig némaságba burkolt világba belerikolt, ezzel megtörve a nemlétezés csendjét. A másik példa a Biblia, ahol az Úr azzal ad létet a dolgoknak, hogy kimondja: Legyen! A keresztény kozmogóniájából pedig egy töredék mégiscsak bekerült a kanonizált Szentírásba is, János evangéliumában találjuk. Eszerint Isten teremtő megnyilvánulása nem más, mint az Ige, görögül Logosz, akit az apokrif evangéliumok Jézus egyik énjének tekintenek. Jézus eredeti kozmogóniai tanításaiban pedig együtt megvolt mindegyik teremtésmodell, hiszen ezek valójában nem szakíthatók szét egymástól. Akár világtojással, akár hangmágiával, istenharccal, szétválasztással, vagy épp véráldozattal képzelték el a régiek a Mindenség születését, mindegyik ugyanarról szólt: miként váltotta fel a megnyilvánultalan állapotot a megnyilvánult, hogyan lépett a káosz helyébe a kozmosz, azaz a Rend.”
A Földi élet népeinek további teremtés-elképzeléseit itt olvashatják: „mek.oszk.hu/00100/00192/html/001.htm”.
Azért gondoltam beemelni ide a különböző teremtésmodelleket, hogy magyarázatot próbáljak találni arra, miszerint a Föld szinte minden pontján élő, különböző fejlettségi fokú emberek miként képzelték el a saját létezésük történelmét.
Ezek a teremtéstörténetek természetesen az emberek fantáziáinak a szüleményei, és mindaddig nem játszanak vagy játszottak szerepet a környezetükben, amíg ezekből az elképzelésekből nem képződtek a többi ember számára kötelezően előírt erkölcsi vagy etikai elvárások. Miután ezek intézményesültek – pl. megjelent a sámán, aki mindig megmondta a tutit, vagy az azték főpap, aki minden gátlás nélkül emberáldozatot végzett, természetesen saját magára sohasem gondolt, hogy ő legyen az áldozat, vagy az inkvizítor, a sötét középkor európai képviselője, vagy a jelenkor egyházi papjai –, mind előírták, hogy a közösség egyede, az ember hogyan köteles élni a közösségen belül, mert ha nem így tesz, akkor egy megfoghatatlan, láthatatlan, érzékelhetetlen erő őt igen el fogja marasztalni. Talán így lehetne összegezni mindazokat gondolatokat, amelyekkel az embereket befolyásolni próbálták, hogy a társadalom irányítható tagjai legyenek.
De most röviden térjünk vissza a teremtéstörténetek részemről történő el nem fogadásnak indoklására, hogy csak egyszerű szépirodalmi alkotásnak tekintem őket:
1. Az emberiség bármilyen történelmi időszakában keletkezett teremtéstörténet sajátosságai:
minden teremtéstörténet magában hordozza annak a kornak az ismeretszintjét, amelyben az írója élt.
„https://www.mosthallottam.hu/erdekes/emberi-faj-fejlodese-osember/”: kétmillió évvel ezelőtt őseink testéhez viszonyított agymérete még semmiben sem különbözött a majmokétól. Még meghökkentőbb a fejlődés, ha figyelembe vesszük, hogy az emberi faj első képviselőjének (Homo Habilis) kb. 2 millió évvel ezelőtti megjelenése óta az agyunk mérete a duplájára nőtt. Sőt egyel korábbi ősünk, a 2-4 millió évvel ezelőtt élt Australopithecus agyméretéhez képest a méretváltozás még jelentősebb: háromszoros.
Ebből az következik, hogy ahogy növekedett az agyméretünk, úgy lettünk egyre kíváncsibbak a Világ különböző jelenségeire, így a Világ vélelmezett teremtésére is.
A kigondolt teremtéstörténeteket sem igazolni, sem cáfolni nem tudta senki, így az a teremtéstörténet maradt fenn, amelyiknek a támogatottsága erősebb volt.
2. Minden ember magából indul ki, és nem is tud ettől a helyzettől elszakadni
Mivel semmilyen magyarázatot nem talált a kor embere, arra, hogy egyáltalán miért vagyunk a Földön, ezért kigondolta azt a helyzetet, kiinduló állapotnak, amelyben ő is él.
Így lettek a teremtő Istenek, amelyek ugyanúgy néznek ki, mint ők, azaz az Atya a férfi, az Anya a nő és a Fiú a gyerek. Ezeket természetesen soha nem látta senki, de olyan valaki állította közülük, akinek adtak a szavára.
Az embernek a Földön való megjelenésére a kor embere semmilyen magyarázatot nem talált, tehát improvizált és kitalálta az Isteneket, vagy már akkor is voltak olyan, az ember számára érthetetlen jelenségek, mint a földönkívüli civilizációk kapcsolatfelvételi esetei. Nyilvánvaló, hogy kapcsolatot kellett találni az Istenek és a Földön élő emberek között. Ezért kitalálták, hogy voltak közbeeső istenek (félistenek), akik a Földi élővilág különböző területeiért voltak felelősek. Miért? Mert a társadalmukban is voltak különböző emberek, akik különböző területekért (erdész, mezőőr, harangozó stb.) voltak felelősek.
Az akkori Földi ember szerint az Istenek is ugyanúgy viselkednek, mint az emberek. Haragszanak egymásra, szeretik egymást, gyilkolják egymást. Vannak jó istenek, meg vannak rosszak stb. Miért is gondolták volna másként, hiszen ennek a ténynek sem az igazolása, sem a cáfolata nem hangzott el senki részéről, azaz az az elmélet vált elfogadottá, hogy ki kiabálta hangosabban és erőszakosabban.
Az